2021. február 19.

Sietni a gyermekpszichológushoz, amikor kisebb-nagyobb gondok vannak a csemetével – általában nem jellemző szülői magatartás. Az aggodalmaskodás és tanácstalanság viszont annál inkább… Ezért bizonyos esetekben rendkívül hasznosnak tűnik a szakemberrel történő konzultáció. És nem kell attól tartani, hogy sokáig járunk hozzá: rendszerint néhány alkalom elegendő lehet ahhoz, hogy a gyermek viselkedése visszaterelődjék a megszokott mederbe.
Gyermekünk elutasítja az ételt, verekszik a pajtásaival, éjjelente bepisil az ágyba… Bármi legyen is a probléma vele, mi aggódunk, ami természetes is. Egy adott ponton jól tesszük, ha gyermekpszichológushoz fordulunk, aki segít megoldani ezeket a legtöbbször csak átmeneti nehézségeket. De nézzük, melyek a kritikus esetek, amikor már teljesen tanácstalanok lévén, csak a szakemberre számíthatunk.
Ha úgy látjuk, hogy a gyereknek rossz a közérzete, a megszokottól eltérő módon viselkedik, netán agresszív, vagy visszahúzódó, féltékeny, feltétlenül fel kell tárni az okokat. Nem annyira a probléma fajtája, hanem inkább a következmények nagysága legyen figyelmeztető jel a szülő számára – mondják a pszichológusok. Ha a gyermek szenvedni látszik, mi pedig nem tudjuk, mit tegyünk ellene, a folyamat csak előre haladhat – nem valószínű, hogy minden segítség nélkül megáll. Ezért nem elég az aggódás, hanem gyermekpszichológus (súlyosabb esetben gyermekpszichiáter) irányításával kell megoldani a viselkedési problémákat, melyekre az alábbiakban hozunk néhány példát, és adunk hozzá jó tanácsokat.
1. A kistestvére megérkezése óta megváltozott a gyerek
Mióta elvesztette „egyke státuszát”, négyéves kislányunk agresszív lett velünk szemben, de sokszor idegenekkel is. Nem hallgat senkire és semmire, szüntelenül butaságokat csinál, azután ő is megint „kicsi” akar lenni, újra kéri a cumisüveget stb. Még azt is követeli, hogy vigyék vissza a kisbabát (a kistestvérét) a kórházba… Természetesen mi tudjuk, hogy ezek a bébi miatti féltékenység megnyilvánulásai. Hiszen a gyerek szemében az új kis jövevény „ellopja” az eddig vele töltött idő egy részét. Ugyanakkor csalódását is kifejezésre juttathatja furcsa viselkedésével. Például korábban azt hitte, hogy a kistestvérrel tud majd játszani, ehelyett csak azt látja, hogy a baba alvással és evéssel tölti az időt – szinte hozzányúlni sem szabad.
Még ha nagyon elfoglaltak vagyunk is, és szinte azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, mióta megszaporodott a család, próbáljunk meg értékes perceket „félretenni” a nagyobbik gyerekkel való négyszemközti beszélgetések céljára. De ne csak furcsa viselkedése okait kutassuk, és főleg ne dorgáljuk meg érte. Mondjuk el neki például, milyen előnyökkel jár, ha ő az idősebbik testvér: pl. új szoba lehetősége nyílik meg, több időt tölthet a papával, később játszópajtásra lel… A kedvező távlatok talán megnyugtatják majd. Egyelőre azonban ne hagyjuk egyedül a babával – nem az ő dolga, hogy foglalkozzon vele.
2021. február 19.
Csirke fűszerezés kisokos, plusz két klassz csirke recept - egy klasszikus és egy kicsit szokatlanabb finomság, na és a csirke elkészítésének konyhatrükkjei. A csirke az egész világon a legtöbbet használt húsféle, minden nép ízvilágába kiválóan illeszkedik.

A csirke elég semleges ízű hús ezért sokféle fűszerezést elbír. Van néhány alapvetés, amit érdemes tudni róla.
- Szereti a pácolást, vagyis ha állni hagyjuk a fűszerekkel egy ideig.
- Ha túl lassan készül, esetleg száraz és rágós lehet (természetesen vannak lassúfőző edények, eljárások, amikkel mégis finom marad)
- Egyben és részeire szedve is kiválóan elkészíthető, mivel az egyes részek sütési/főzési ideje közel azonos, így nem kell trükközni azért, hogy minden része átsüljön.
- Előfőzés után is süthető
Ki lehet próbálni számtalan párosítást, nagyon nem tudunk mellényúlni. Jó tulajdonsága,hogy nem igényel komoly és időigényes előkészítést- alapos mosás, igény szerint a bőr eltávolítása és megtisztítása után már fűszerezhető is. A fűszereket rászórhatjuk közvetlenül a húsra is de akár olivaolajjal, vagy citursfélékkel, alkoholos italokkal egy kencét készítve bemaszírozhatjuk vele a húst.
Milyen fűszerek illenek általában a csirkéhez?
Bors, majoranna, oregano, bazsalikom, fokhagyma, vöröshagyma, rozmaring. Ezek a magyar klasszikusok de nagyon jól illik hozzá a kínai, indiai, thai vagy a mexikói ízvilág is.
Kísérletezz, csak a képzeleted szabhat határt!
Milyen egyéb ízesítőket használhatsz a csirkéhez?
A mustár, ketchup mint alapízesítők egy kis fűszerrel nagyon feldobják például a csirkecombot. Emellett finom pácot készíthetsz szójaszósz, balzsamecet, fűszerezett ecetek, olivaolaj vagy citromlé felhasználásával is!
2021. február 18.

A 2013-as Év Gyógynövényének választott máriatövist sokan ismerik és sokan fogyasztják, de a növénnyel és a belőle készült termékek használatával kapcsolatban sok kérdés hangzik el a gyógyszertárakban. Ezek közül válogattunk néhányat, s természetesen a válaszokkal együtt adjuk közre a kérdéseket.
Mire való a máriatövis?
A máriatövis (latin nevén Silybum marianum) különböző eredetű májkárosodások megelőzésére és mérséklésére használható gyógynövény. Alkalmazói közé tartozhatnak azok, akik valamilyen fertőzés vagy mérgezés miatt májkárosodást szenvedhettek, vagy akiknél ez a veszély fennáll. Bizonyos betegcsoportok (pl. májcirrózisban szenvedők) kezelésének alapvető része a máriatövis termékeinek használata.
Teljes védelmet ad a májnak?
Nem, így az, aki máriatövis-terméket fogyaszt, nem terhelheti, mérgezheti büntetlenül a máját (pl. fokozott alkoholfogyasztással). A máriatövis összetevői bizonyos típusú károsodások ellen jól védenek, de ez a védelem nem 100%-os.
Regenerálja-e a károsodott májat?
Vannak olyan hatásai, amelyek eredményeként a májsejtek működése javul, de súlyosabb májkárosodás esetén nem lehet reális cél az eredeti állapot visszaállítása; ilyenkor a további károsodás meggátlása, mérséklése érhető el.
Van-e méregtelenítő hatása?
Igen és nem. Abban az értelemben, amit manapság a méregtelenítés sokak számára jelent (eltávolítja a méreganyagokat a szervezetből, megtisztítja a testet a salakanyagoktól), nincs. Bizonyos, a szervezet számára idegen anyagok kiürítését ugyanakkor segíti, mivel meggátolja felszívódásukat a bélből – de ez a hatás csak mérsékelt és csak egyes vegyületekre vonatkozik.
A növénynek melyik része használható fel gyógyászati céllal?
Gyógyászati céllal a máriatövis termését, jellemzően annak száraz kivonatát használják.
2021. február 18.

Egy frontális ütközéshez hasonló hatása van az egy éven aluli gyermekre, ha valaki megrázza. A kisbaba még nem tudja megtartani a fejét, az ide-oda billeg erős gyorsulásokkal, lassulásokkal, miközben az agy csúszkál a koponyán belül. Néhány másodperc is elég ahhoz, hogy a kemény agyhártya alatt elszakadjanak az erek, vérömlenyek keletkezzenek és súlyosan károsodjon a baba agya.
Dr. Rudas Gábor, a Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont igazgatója évente mintegy öt hasonló esettel találkozik, de ez szerinte csak a jéghegy csúcsa. „Ha valaki egyszer megrázta a gyermekét, általában megteszi többször is. A vérömleny nem feltétlenül okoz azonnali klinikai tüneteket, a felnőttek gyakran nem is sejtik, milyen súlyos sérülést okoztak a babának. Amikor végül mégis hozzánk kerül a baba, az MR vizsgálat során azt látjuk, hogy az agy mindkét oldalán különböző idejű vérzések vannak, meg tudjuk mondani, milyen rétegekben van a vérzés, és az mennyire friss, és azt is, hogy az agyállományban milyen károsodás lépett fel.”
A második leggyakoribb halálok a csecsemőknél
Az egy évesnél fiatalabb csecsemők között a bántalmazás a második leggyakoribb halálok, a baba rázása pedig a 0-3 éves korú gyermekeket érintő leggyakoribb bántalmazási forma. Általában a szülők – vagy a gondozók – idegességükben, tehetetlenségükben kontrollt vesztve rázzák meg a vigasztalhatatlanul síró kisbabát anélkül, hogy tisztában lennének a következményekkel, de előfordul olyan eset is, hogy durva játéktól, levegőbe dobálástól szenved agykárosodást a gyermek.
Egy kanadai felmérés szerint a babák ötöde belehalt a gyakran csak néhány másodperces rázásba, a túlélők több, mint fele idegrendszeri károsodást szenvedett, 65 százalékuk látássérülést. A megrázott csecsemő szindróma a leggyakoribb halálok a traumás fejsérülések között, az USA-ban évente 1200-1400 gyerek sérüléséért illetve haláláért felelős a National Center on Shaken Baby Syndrome szervezet szerint.
2021. február 17.
A háztartási munkát végzők, sütők-főzők, barkácsolók vagy kertészkedők körében gyakoriak a kisebb vágott, horzsolt vagy szúrt sebek. Ha nem jelentős a vérvesztés, nem kiterjedt a seb és nem került bele föld vagy rozsdás tárgy, akár otthon is ellátható a sérülés.
Hogyan kezeljük a saját sebeinket vagy a családtagjaink kisebb sebeit? Miket érdemes otthon tartani, hogy szakszerűen ellátható legyen a seb?
- lépés: fertőtlenítés. A sebet és környékét fertőtlenítőszerrel be kell fújni, le kell önteni vagy steril gézlap segítségével sebfertőtlenítővel letörölni.
- lépés: lefedés és rögzítés. Steril gézlappal lefedni a területet + ragtapasszal
rögzíteni a gézlapot.
TIPP: A sebfedésre szolgáló steril gézlapok közül ajánlott olyat választani, amely nem vágott, hanem hajtogatott. A hajtogatott gézlapok ugyan is nem foszló szélűek, a szálaik a sebbe nem ragadnak bele, így a használatuk és a cseréjük praktikusabb és biztonságosabb, mint a régi típusú, szálasodó gézlapé.
TIPP: Annak érdekében, hogy elkerüljük a géz sebbe tapadását, érdemes kenőcsös sebfedőt tenni közvetlenül a sebre és arra helyezni a nedvszívó gézt. A kötés eltávolítása így nem jár fájdalommal és elkerülhető a friss hám sérülése.
- lépés alternatívája: Aki a gyors és egyszerű megoldások híve, az ún. szigetkötszerrel fedheti be az érintett területet, a szigetkötszer tulajdonképpen 2 az 1-ben: a mull-lap és a ragtapasz szerepét is betölti. A szigetkötszerek körkörösen ragadó felülettel ellátott, a középső részükön a sebbe nem tapadó – szigetszerű – sebpárnával ellátott eszközök. A korszerű szigetkötszerek sterilek, a körkörös irányú tapadásuk miatt minden irányból védelmet kínálnak a fertőzésekkel szemben. A szigetkötszerek a középső részükön jó nedvszívók, miközben a sebbe nem tapadnak bele, azaz a levételük nem jár a seb/heg felszakításával, fájdalommal és fertőzésveszéllyel.
2021. február 17.
Sebek, amelyeket odahaz sikerrel kezelhetünk, néhány egyszerű egészségügyi szabály és trükk segítségével. Ha mély a seb, orvoshoz kell mennünk, de ha nem, odahaza is boldogulhatunk a sebkezeléssel! A sebgyógyulás gyorsasága nagyban függ a sebgyógyító módszer kiválasztásától.
Ha csak egy pillanatig nem figyelünk, máris megtörténhet a baj: a kés megcsúszik, és mélyen elvágjuk az ujjunkat. A statisztika azt mutatja, hogy a lakosság tíz százaléka naponta kisebb-nagyobb sérüléseket szenved. Szerencsére a legtöbb sérülés jószerével csak karcolásnak minősül, és nem kell hívni az ügyeletes orvost, mégis jó, ha néhány dologra figyelünk ilyenkor is.
Horzsolás: A legtöbb ilyen jellegű sérülés magától begyógyul. Csak tisztítsuk meg a sebet és tartsuk sterilen. Semmi esetre se használjuk krémet, jódot vagy erős fertőtlenítő szereket.
Vágott sebek: Ha a vágás nem mélyebb két centiméternél, akkor elég egy egyszerű sebtapaszt ráragasztanunk. Ha viszont mélyebbre ment a kés, akkor mindenképpen menjünk el orvoshoz és varrassuk be a sebet.
Szúrt seb: Ne kezdjünk egyből kuruzslásba, hanem menjünk orvoshoz. Ha a kés még benne van a sebben, akkor hagyjuk is benne a pengét, mert ha megpróbáljuk kivenni, elképzelhető, hogy a sérült elvérezik, ha egy nagyobb eret talált el a szúrás.
Szakított sebek: A legtöbb esetben maguktól meggyógyulnak, ha nem túl nagyok, hiszen új bőr nő a leszakadt helyére. Ebben az esetben elég egy steril kötés, sebtapasz és heg nélkül be fog gyógyulni. Ha azonban mély a seb, ebben az esetben is keressük fel az orvost.
2021. február 16.
Itt a tavasz, ami sok ember számára örömöt okoz, azonban vannak olyanok, akik ilyenkor alszanak „téli álmot”. Ez az „álom”, azonban szorongással, izolációval és fokozódó kisebbrendűségi érzéssel jár, aminek oka a testképzavar, kóros elégedetlenség. Mindez egy ördögi kör, amiből nehéz kiszállni.
A cikk címéből talán arra gondolhat az olvasó, miszerint arról fogok írni, hogy az elhízás súlyos következményekkel járhat, akár szív- és érrendszeri megbetegedéssel, vagy más szervi problémákkal. Sőt, az is kihallatszik a címből, hogy mindez halálhoz vezethet. Ezt a kérdést nem leértékelve, jelen írásomban a táplálkozási zavar pszichés hátterét emelném ki, amely képes valóban olyan mértékű szorongást generálni a betegben, hogy azt éli meg: bele fog halni, ha pár dekát felszed. Nem túlzás, pár deka… Jól illusztrálja mindez a testképzavar fogalmát.
Az evészavarokat az elhízástól való fóbiás jellegű félelem, test észlelésének a zavara, az evési magatartás rendellenességei jellemzi. A betegség abban nyilvánul meg, hogy az ember nem tudja megítélni reálisan testsúlyát, alakját aránytalannak látja, valamint tagadják, hogy ők soványak lennének. Nincsen ésszerűség, racionalitás, azaz hiába mondja egy rokon vagy egy barát, hogy az illető nem kövér, sőt csontsovány, ignorálja mindezeket, saját hamis észlelése a mérvadó.
Gyakran a hozzátartozó egy idő után elveszíti türelmét és ingerült lesz, kiabál, észhez akarja téríteni azt, akit szeret. Mindez érzelmi alapú reakció, hozzáteszem gyorsan, hogy megértem, átérzem az esetleges problémát, azonban érdemes hangsúlyozni, hogy nem vezet eredményre. Nem az a kulcsmomentum, hogy valaki sokat eszik vagy éppen semmit, hanem az, hogy a háttérben lelki eredetű probléma áll. Tehát az evészavar már egy következménye valaminek, amit szakember nélkül, pszichoterápia nélkül nem lehet megoldani.
Az esetek nagy részében hiányzik a betegségbelátás, vagyis az illető nincs tudatában, másképpen fogalmazva nem akar tudatában lenni annak, hogy az evéssel valamit kompenzál. Egyszerűen tagadják a betegséget, ingerülten reagálnak mindenre és mindenkire, aki őket szabályozni akarja. A szabályozást természetesen csak ők élik meg, hiszen félreértelmezik a külvilág odafordulását, segítségíteni akarását.
Gyenge lábakon álló önértékelés
Rengeteg ember küzd kisebbségi érzéssel, kisebbségi komplexussal, mely teljes mértékben befolyásolja az egyén életét és konfliktusokat gerjeszt a saját környezetében. Ennek a kialakulása több dolognak is betudható: pszichikai fejlődés nem megfelelő menete, nevelési hibák, alacsony társadalmi státusz, a társadalomtól eltérő fizika tulajdonságok, az ideális-irreális ego (én) és valóság közötti ellentmondás, valamint stresszhelyzetek.
2021. február 16.

A kezdő szülők árgus szemmel figyelik az elhasznált babapelenkák tartalmát. És az meglepően változatos lehet. Feketés, majd sárgás, már-már mustárosnak tűnő, szinte zöldes árnyalatú, kissé nyálkás, és folytatható tovább. Az is meglepő, hogy ez a változatosság viszonylag tág keretek között teljesen normális,- a szülők megnyugodhatnak, a gyermekük emésztése jól működik.
Vannak azonban esetek, amikor a széklet milyensége már túlmutat az elfogadhatón, és amikor ajánlott orvoshoz fordulni. Melyek ezek a helyzetek?
Hasmenés
A hasmenésnek könnyen felismerhető jelei vannak. Híg, folyós széklet árulkodik róla; előfordulhat, hogy olyan sok kerül belőle a pelenkába, hogy az túlcsordul, kifolyik. Sajnos a hasmenést gyorsan követni szokta a baba popsijának a kipirosodása is. Tapasztalat, hogy a szoptatott csecsemők ritkábban hasmenésesek, mint a tápszerrel etetett társaik. Az anyatejben találhatók ugyanis olyan antitestek, amik a hasmenést okozó kórokozókkal szemben védelmet nyújtanak.
Amennyiben a hasmenés több mint 24 órán át tart, fel kell keresni a gyermekorvost. A hasmenés többféle okra vezethető vissza: bakteriális vagy virális gyomor- és bélrendszeri fertőzések, túl sok gyümölcs vagy gyümölcslé fogyasztása, valamelyik táplálék-komponenssel szemben mutatott túlérzékenység egyaránt megnyilvánulhat hasmenésben. Emellett, gyógyszermellékhatás is lehet a hasmenés oka, illetve a fogzás is állhat a híg széklet hátterében. A gyerekorvos az okok tisztázását követően megfelelő terápiát javasol.
Székrekedés
A szorulásos baba szemmel láthatóan erőlködik, arca elvörösödik, miközben a székletet kipréseli magából. Ha azon túl, hogy nehezen kerül a pelenkába a széklet, annak állaga is szilárd és szinte bogyószerű, akkor székrekedésről van szó. A székrekedés alhasi fájdalmakkal is együtt járhat a csecsemőnél, és véressé is válhat a széklet, ha a nyálkahártya az erős hasi préselés miatt sérül. Az anyatejes babák ritkábban székrekedésesek, mint a tápszeresek,- az anyatej ugyanis lágyan tartja a székletet. Első „terápiás eszközként” a folyadék- és rostdús táplálkozást kell bevetni. Kellő mennyiségű folyadékhoz (vízhez) kell juttatni a babát. A tápszer készítésénél, hígításánál ügyelni kell az előírt tápszerpor:víz arány betartására. Ha már hozzátáplálást is kap a baba, akkor szilva és sárgabarack adható neki, akár frissen, akár aszaltan, turmixolt-pürésített formában. Kerülni kell a székrekedést okozó ételeket, pl. a banánt. Ha ezt követően is fennáll a székrekedés, vagy vér jelenik meg székletben, fel kell keresni a gyerekorvost a problémával.
2021. február 15.
Kezdetben minden tökéletesnek tűnik, nincs is a kedvesnél szebb, jobb, okosabb ember. Ilyenkor a belső képünknek megfelelő ideált véljük megtalálni a másikban. Néhány hét, vagy hónap múlva kiderül, hogy nem is tökéletes, - rengeteg rossz tulajdonsága van. Ezen a ponton eldől, hogy mi lesz a kapcsolattal, együtt maradunk, vagy sem.
Rózsaszín szemüvegen át látni a világot nagyon vicces helyzet, hogyha képesek vagyunk felmérni, hogy egy különleges állapot teszi ezt velünk. Lehet ez átmeneti, sőt egészen tartós is, lényeg azonban, hogy a kapcsolat alapjait a "színek" mellett, tartós alapokra is helyezzük, nehogy később a lencse szürkébe váltson...
Nem ilyen lovat akartam!
Ilyenkor érdemes tudatosítani magunkban, hogy párunk nem felel meg tökéletesen az elképzelt vágyvilágunknak. Ha képesek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni, s az értékrendünk is hasonló, akkor hosszú távú kapcsolattá válhat a szerelem. A kulcs a kompromisszumokban keresendő.
Előfordulnak olyan esetek, amikor az alkalmazkodás megalkuvásnak tűnhet számunkra. Ez általában olyankor fordul elő, amikor mély értékrendi szakadék tátong a szerelmesek között. (pl. különböző vallásúak, eltérő az életstílusuk). Ha az egyik fél meg akarja „téríteni” a másikat, akkor húsbavágó konfliktusok várhatóak.
Legyünk őszinték önmagunkhoz!
Akkor leszünk képesek tartós kapcsolat kialakítására, ha valóban erre vágyunk. Lehet, hogy aktuális életszakaszunkban inkább csak a flörtre és a kalandra van szükségünk. Ha így van, akkor felesleges tovább hazudnunk magunknak. Tisztázzuk, hogy mit szeretnénk. Azért nem kell fenntartanunk egy rossz kapcsolatot, mert a külvilág ezt várja el.
2021. február 15.
5 aranyos játéktipp, amit óvodásokkal és kisiskolásokkal, alsósokkal játszhatunk a farsang idején, iskolában óvodában, vagy odahaza, a farasangi buliban.
Ez az 5 játék a farsangi ünnepekre való, óvodás, kisiskolás korosztálynak, de egy kis fantáziával felnőttesíthetjük is őket.

1. Téltemető
Otthoni kerti gyerek bulik, esetén téltemetőt lehet rendezni a farsangi népszokásokból. Énekkel és tánccal, jelmezekbe beöltözve.
Készítsünk kiszebábut, amelyet el is égetünk az udvaron, mint a gonoszság, sötétség jelképét. Ezt készíthetjük öreg lepedőből, rongyokból. Fontos, hogy a gyerekekkel közsen készítve a bábut tisztázzuk velük, hogy a bábu mire készül, mert a gyerekt traumatizálhatja, ha az alkotását végül megsemmisítjük, ezért nagyon lényeges, hogy tudja, hogy a bábu a rosszat jelképezi.
Ehhez készíthetünk kézműves ezközzel maszkokat, felidézve a busójárást esetleg a velencei karnevált. A maszkokat kasírozással, majd a kasírozott nyers forma kifestésével díszítésével készíthetjük, de számos egyéb ötlett kipróbálhatunk a színes papír mozaiktól kezdve, a flitteres, tollas dekorációig.
Tipp igazán profi arcmaszk készítésére:
Keverj listből és vízből csirizt, olyan állígúra, mint egy masszívabb arckrém. A gyerek arcát mindenképp kend be a játék előtt egy magasabb zsírtartalmú, a bőrének megfelelő krémmel. A csirizes keveréket egy nagy ecsettel felvihatjük a gyerekek arcára, akár tükör segítségével. Ha megszáradt óvatosan vegyétek le és már festheted is a gyerekekkel. A maszkokra lehet pamutból, gyapjúból szakállat, bajszot, hajzatot ragasztani, flittert, tollat, vagy bármi dekorációt tenni, hátul masnival köthetjük meg.
Játék a játékban: A gyereknek FAPOFÁT kell vágnia, míg a maszk megszárad, eleve remek játék már ez is, hogy mennyire ügyesen bírja, hogy nem mozog az arca, nem neveti el magát.
2. Mit súgtam?
Súgjunk az egyik gyerek fülébe valamilyen utasítást. Neki ezt el kell játszani. Pl.: süssön palacsintát. A többieknek ki kell találni a mozdulatokból, aki kitalálta az lesz a következő, aki a következő feladatot kapja. A feladatot variálhatjuk úgy is, hogy kártyákat írunk és arról húznak, ha már tudnak olvasni, illetve úgy is, hogy egymásnak adják a feladatot, ha már kicsit nagyobbak. Az ovisoknak mindenképp szülő, vagy óvónéni adja ki a feladatot, és olyan egyszerű dolgokat válasszunk, amit könnyű elmutogatni. A nagyon kicsik még beszélhetnek is hozzá, a kicsit nagyobbaknak már csak a mutogatás marad.
3. Grimaszjáték
A gyerekek körbe ülnek. Sorban mindenki vág egy grimaszt, amit a többiek utánoznak, és megpróbálják kitalálni, mit fejez ki.( dühös vidám stb.) - A játék végeztével akár rajzolhatunk is grimaszokat. Adhatunk a gyerekeknek kész köröket, vagy kör sablont, amibe ő maga rajzolhat arcokat, mindenféle érzelmekkel.