Locsolókölnikből sem szabad bizonytalan eredetűeket venni
2021. április 05.

Az egészségre is veszélyesek lehetnek a hamis locsolókölnik, a bizonytalan eredetű termékeket ezért kerülni kell – olvasható a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettesének közleményében.
Pomázi Gyula az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban kifejtette, hogy a hamis parfümök allergiás reakciókat, kiütéseket, asztmát, de akár arcüregi problémákat is okozhatnak. Vásárláskor ezért meg kell vizsgálni a csomagolást. A laza, gyűrött vagy hiányzó celofán elárulja a hamisítványt, míg eredeti terméken nincs hiba, elütés, nem csúsznak el rajta a betűk. A feltűnően olcsó parfümöket szintén nem tanácsos megvenni – tette hozzá.
A közleményben hangsúlyozták, hogy az Európai Bizottság adatai szerint 2017-ben, és 2018-ban 18 millió eurós kárt okoztak a legális gyártóknak, kereskedőknek a kétes eredetű, túlnyomórészt Törökországból érkező termékek. Magyarországon a legutóbbi vizsgálat szerint a veszteség 2015 és 2018 között elérte a 800 millió forintot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azóta is jelentős mennyiségben foglal le ilyen tételeket, az elmúlt hónapban például 15 ezer hamis illatszert találtak egy budapesti raktárban – tették hozzá.
Ugyanakkor a vásárlók évről évre tudatosabbak; egy belföldi felmérés szerint 2011-ben még csupán 66 százalékuk utasította el a bizonytalan eredetű illatszereket, tavaly viszont már 86 százalékuk. Ilyen termékeket főképp az utcán, piacokon vásárolnak, de egyre nagyobb az internetes beszerzések aránya is. Legnagyobb biztonsággal az ellenőrzött üzletekben, áruházláncokban lehet megfelelő minőségű kölnit vásárolni – jegyezte meg Pomázi Gyula.
A húsvéti tojásfestés hagyománya
2021. április 04.

A húsvéti talán az egyik leggazdagabb és legsokrétűbb szimbólumrendszerrel rendelkező ünnepünk. A húsvéti szokások széles tárházában ma már szinte szétválaszthatatlanul kapcsolódnak össze a zsidó és a keresztény hagyományok, valamint a pogány mondavilág szimbólumai, ezek közül talán a legismertebb a húsvéti tojás.
A tojás kultusza és szimbolikája
A tojás a tisztaság, a termékenység és mindenekelőtt az élet szimbóluma, a kereszténységben pedig az újjászületést jelzi. A tojással kapcsolatos szokások és hiedelmek több ezer éve jelen vannak az emberiség hiedelemvilágában. A kőkorban az asszonyok tojást tartottak szülés közben a kezükben, hogy gyermeküket megvédjék a gonosz szellemektől.
A tojásfestés története
A legenda szerint Ostara, a germán istennő birtokolt egy különleges madarat, ami színes tojásokat tojt. Egy nap az istennő a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta a madarat, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat. Ostara ünnepén a germánok egymásnak tojást adtak és megették, más források szerint elásták azokat.
Nem csak nyugati példákat találtak a régészek erről a hagyományról: Magyarországon avarkori sírokban is leltek már festett, mintákkal ellátott tojásokra. Az első írásos emlékek a témában Anonymus idejéből, a XIII. századból maradtak ránk.
A húsvéti tojás
Először 1615-ben, Strassburgban említik a húsvéti tojásokat. Ezek eredetileg egyszínűek voltak. Nyugat-Európában a leginkább elterjedt szín a piros, Kelet-Európában pedig az arany volt és csak a 17. században kezdték többszínűvé festeni, illetve különféle mintákkal ellátni a tojásokat.
A tojást tojó húsvéti nyúl képe az 1700-as években az Egyesült Államokban is megjelent. A pennsylvaniai holland telepesek az “Osterhase” vagy “Oschter Haws” (azaz a Húsvéti Nyúl) eljöveteléről meséltek gyerekeiknek. Az ünnepi szokás szerint a jó gyerekek színesre festett tojásokat kaphattak a húsvéti nyúltól gondosan kikészített sapkáikba.
Nagyszombat - amikor újra és újra megöljük Jézust
2021. április 04.
Tudom, tudom, te nem ... Te nem tennél ilyet, te tanítvány lennél, te nem hagytad volna magára, te nem csókoltoad volna meg akkor és ott, te nem futottál volna meg, de adtál volna innia, vitted volna a keresztjét, és különben is jobb PR ügynök lettél volna, és nem engedted volna, hogy Barabást engedjék szabadon ...
Mennyire szeretjük azt hinni magunkról, hogy mi biztosan máshogy viselkedtünk volna akkor és ott. Mi nem mondtunk volna itéletet arra, aki másként gondolkodik.
Elhinni magunkról, hogy amit teszünk, az helyes. Azt gondolni, hogy ha Jézus ma itt járna köztünk, elsőként ismernénk fel őt.
A valóság azonban - csak kukkants bele egy keresztény komment szekcióba bárhol a neten - hogy ma, ha lehet, még sokkal hamarabb rántanánk rá Jézusra a töviskoronát, sőt még meg is mozgatnánk kicsit, hogy jól üljön a fején. Szelfiznénk mellette, mutanánk, hogy jól megadtuk ennek a másként gondolkodónak ami jár.
Bekövetnénk Barabást Instán, hogy lássuk, merre jár az, akit megszabadítottunk.
Megvennénk a lapokat és még hetekig foglalkoznánk vele, hogy a latrok magánélete milyen volt. Vadul csámcsogva olvasnánk szomszédaik nyilatkozatát, mely szerint mindegyik egész rendes fickónak tűnt, és nem is gondolták volna, hogy ide jutnak - aj de nagy szégyen ez a falunak. Na meg "szegényanyja".
Máriáról brit tudósok genetikai tesztje kiderítené, hogy ki is az igazi apja ennek a fura Jézus nevű alaknak. József szégyenében külföldön vállalna munkát - furcsa, migránsképű alak, gyanakodnának rá és fél fizetést kapna egész munkáért a hajógyárban.
Máté, Márk, Lukács és János azonnal leblogolná a sztorit - kicsit mind máshogy emlékezne és ezért Pál mindig megmorogná őket levelekben.
Péter esszéket írna vezető politikai lapokba, maga mellé állítaná az értelmiséget, Facebook csoportokban tömörülve szerveznék az egyházat.
Ha ízületi gyulladásunk van, ezeket ne fogyasszuk!
2021. április 03.
Mi a három leginkább kerülendő élelmiszertípus?
Az ízületi gyulladásnál az első és legfontosabb teendő a szakorvosi felkeresése, a pontos diagnózis felállítása és az ennek megfelelően elrendelt terápia betartása. Ugyanakkor a betegek sokat tehetnek azért, hogy a táplálkozásukkal is elősegítsék a tünetek csökkentését. Ennek érdekében érdemes magas antioxidáns tartalmú élelmiszereket, nagy vonalakban a mediterrán diétát követni, amely gyulladáscsökkentő hatású. Vagyis ajánlott a naponta többszöri gyümölcs, zöldség fogyasztás, sovány tejtermékek, a teljes kiőrlésű pékáruk, egészséges olajok és diófélék előtérbe helyezése, a halak legalább heti egyszeri fogyasztása és a mindennapos húsfogyasztás háttérbe szorítása. A másik oldalról viszont vannak élelmiszerek, amelyeket érdemes kerülni.
1. Cukor
A finomított cukor a citokinek felszabadulását okozhatja, amelyek a gyulladás közvetítői a szervezetben. Ezért a klasszikus cukros ételeken kívül érdemes visszafogni a cukros üdítők, az édes tea, kávé fogyasztását is. Számos élelmiszer, étel „rejtett cukrot” tartalmaz, körültekintően olvassuk el az élelmiszercímkéket!
2. Telített zsírok
Az olyan, telített zsírsavakban gazdag ételek, mint a zsíros húsok, húsrészek, a zsíros szalámik, szalonnák és kolbászfélék, a sajtok, a tejszín, a vaj és azzal készült kekszek, leveles tészták, valamint a kókusz- és pálmaolaj fenntartják a gyulladásos állapotot a zsírszövetekben, ráadásul az elhízáshoz is hozzájárulhatnak, ami szintén gyulladásfokozó tényező.
3. Finomított szénhidrátok
A fehér kenyérben, fehér rizsben, a chipsekben, a sós kekszekben található finomított szénhidrátokat az egészséges életmódban, és osteoarthritisnél is érdemes visszaszorítani.
Nem minden táplálkozási mítosz igaz
Időnként felreppenek bizony táplálkozási elképzelések az ízületi gyulladással kapcsolatban, amelyek azonban nem bizonyítottak. Íme, néhány a gyakori tévhitekből.
Anyu esze, apu szeme?
2021. április 03.
Na de kire ütött ez a gyerek? Anyu esze, apu szeme, a nagyi keze – génjeinknek köszönhetően gyermekeinkben nem csak az édesanya és az édesapa vonásait, de akár a nagyszülők, dédszülők örökségét is felfedezhetjük. A tudomány fejlődésével az előző generációk fizikai és mentális tulajdonságai alapján egyre többet tudhatunk meg születendő babánkról.
Külső adottságainkat, készségeinket és betegségeink egy részét is a negyvenhat kromoszómánkat alkotó gének munkájának köszönhetjük. Természetesen nem bízhatjuk sorsunkat teljes egészében a genetikára: a környezet és az életmód is jelentős befolyással bír életminőségünkre, de kutatások alapján bizonyos mintákat és hajlamokat felmenőink hagyományozhatnak ránk. Akár több generáción keresztül is felismerhető lehet a kézfej formája, az arcunkon található gödröcskék, de olyan tulajdonságok is családi jellemzővé válhatnak, mint a kreativitás vagy a jó hallás.
A baba neméért például az apa a felelős, hiszen, ha X-kromoszóma találkozik az anya nemi kromoszómájával, lány, Y-kromoszóma továbbörökítése esetén pedig kisfiú születik. Az Y-kromoszóma határozza meg az ajkak formáját és az említett gödröcskéket is, és nagy a valószínűsége, hogy a kicsi szemszíne is az apukájáéra hasonlít. Intelligenciáját viszont az anya adja tovább, magasságunk és testalkatunk pedig általában a két szülő adatainak átlagából következik.
Sajnos külső jegyeink mellett számos betegséget is a génjeinkben hordozunk. Migrénes szülők fájdalmai jó eséllyel a gyermeküket is gyötörni fogják, ahogy a szívbetegségre és a túlsúlyra való hajlam is öröklődhet. Nagy a kockázata a rövidlátás, színvakság és némely bőrbetegségek (pl. az ekcéma több generációs megjelenésének is.
8 fontos tudnivaló: egy ártatlan hasmenés súlyos betegséget jelezhet!
2021. április 02.
A hasmenés néha csak annyit jelent, hogy tisztul a szervezetünk, kijön, aminek ki kell jönnie. De ezt a nyolc dolgot mindenképpen tudnunk kell, hogy idejében észre tudjuk venni, hogyha a baj nagyobb egy múló rosszullétnél. A hasmenés ugyanis súlyos betegséget is jelezhet!
Íme 8 fontos tudnivaló a hasmenésről, amit mindenkinek ismernie kellene:
- A napi több mint 3x-i hasmenés már nem egészséges. Az orvosok kortól és nemtől függetlenül a napi több mint 3x-i, hasmenéses székletürítést már nem tartják egészségesnek, azaz ez már nem indokolható a táplálkozással.
- Ez történik a bélrendszerben hasmenés esetén: a vastagbélben a bélfal szöveteinél “sűrűbb” (ozmotikusan aktívabb) a béltartalom, amely vizet von el a környezetéből, és ez híg székletet eredményez. A bélben képződő irritatív anyagok a bél falát fokozott mozgásra ingerlik, mely gyorsítja a bélműködést, és ezáltal hasmenéshez vezet. Bár a jelenséget már egészen kiskorunktól fogva ismerjük, igen kellemetlen tünetnek számít: ilyenkor sok esetben nehéz visszatartani a székelést, ráadásul a gyakori híg széklet irritálja a végbélnyílást, ez akár a nyálkahártya felmaródásához, sebesedéséhez vezethet.
- Gyakran kórokozók miatt jelentkezik a hasmenés. A jelenség hátterében számos betegség állhat, gyakran különböző fertőzések okozzák a híg székletet (pl: Salmonella, Shigella, Clostridium Difficile, Campylobacter, vírusok). A hasmenéses megbetegedések háromnegyedét egyébként a tapasztalatok szerint a táplálék nem megfelelő tárolása, illetve a konyhai higiénia hiánya okozza.[1]
A nyári szezonra életbe kell lépnie a zöld útlevélnek
2021. április 02.

Az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás, más néven a zöld útlevél a nyári szünet előtt életbe lépjen és megkönnyítse az Európai Unión belüli közlekedést a nyári szezonra – jelentette be vasárnap Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja.
Az európai immunitásigazolás, amelynek elképzelését részletesen szerdán mutatja be az Európai Bizottság, tartalmazni fogja, hogy a tulajdonost beoltották-e már a koronavírus ellen vagy hogy meggyógyult-e belőle, illetve hogy rendelkezik-e negatív teszttel – mondta az uniós biztos a CNews francia hírtévének adott interjúban. “Elektronikus és papír változata is lesz, azokra is gondolva, akik nem akarják erre használni az okostelefonjukat, és ez jogukban áll” – tette hozzá.
Thierry Breton elmondta: az ingyenes, QR-kóddal ellátott igazolványt minden tagállam nyelvén kiállítják, angol változata is lesz, és az Európai Unió minden tagállamban érvényes lesz. “Azon dolgozunk, hogy június előtt elkészüljön”, miután “elsődleges, hogy mindent megtegyünk a turistaszezon megőrzésére” – hangsúlyozta a biztos.
Thierry Breton “elfogadhatatlannak és érthetetlennek” nevezte az AstraZeneca vakcinagyártó előző napi bejelentését, miszerint ismételten csökkenés várható az Európai Uniónak szállítandó adagokban. Úgy vélte, hogy “működési zavarok vannak a logisztikai láncolatban”, de egyelőre korainak tartja jogi következmények megfontolását.
A biztos ugyanakkor bizakodásának adott hangot az európai oltási programmal kapcsolatban, amely szerinte hónapról hónapra gyorsul fel. Emlékeztetett arra, hogy míg januárban 14 millió dózist biztosítottak a tagállamoknak, februárban már 28 millióra, márciusban pedig 60 millióra emelkedett ez a szám.
Ígérete szerint a második negyedévben havonta 100 millió, nyártól pedig havonta 200 millió adag várható. Thierry Breton “példátlannak” nevezte a gyártási ritmust, amelynek megfelelően egyre több oltóanyag érkezik az Európai Unióba, és megerősítette, továbbra is a az a cél, hogy az Európai Bizottság minden tagállamnak annyi adagot tudjon biztosítani, amennyivel nyár végére mindenhol elérhető a közösségi immunitás.
Édesanyák szülés és menopauza után: inkontinencia
2021. április 01.

Magyarországon az 1920-as évek óta ünneplik az Anyák Napját, amit hazánkban minden évben május első vasárnapján tartanak. Egy friss felmérés szerint a vizelettartási probléma a nőket nagyobb számban érinti, sokszor a terhesség alatt, ezért fontos felhívni azon édesanyák, nők figyelmét, akik inkontinenciában érintettek vagy érintettek lehetnek: problémájukkal fontos orvoshoz fordulni, hogy továbbra is teljes életet élhessenek.
A Cseppnyi Önbizalom Kontinencia Betegedukációs Program a Magyar Kontinencia Társaság kezdeményezésére jött létre az inkontinencia magyarországi epidemiológiájának megismerése, valamint a problémával szembeni tabu oldása, a betegség stigmatizáló voltának csökkentése érdekében.
Az inkontinencia – mely hazánkban több százezer rászorulót és családtagot érint – gyakoriságát és súlyosan kirekesztő voltát tekintve népegészségügyi mértékű probléma. A vizelettartási zavar az érintettekben erős szégyenérzetet kelt, akik félve környezetük megbélyegzésétől, nem mernek beszélni róla még a szakembernek sem. Ennek következtében közülük sokan évekig kezeletlenek, és valójában a TABU az, ami akár súlyos betegségeket is elfedve, a háttérokok késői felismerését eredményezi.
2018 márciusa és decembere között mintegy 24 000 beteg bevonásával, ezúttal a nőgyógyász és urológiai praxisok körében készült felmérés. A 24 ezres válaszadó szám miatt ez a legnagyobb létszámú hazai inkontinencia felmérés, amely bár nem reprezentatív, de a levont következtetések hűen tükrözik a magyarországi inkontinencia helyzetet.
Míg a férfiaknál nagyon gyakori a prosztata gondokra visszavezethető ok, addig a nőknél leginkább a menopauza vált ki ilyen tüneteket és a diabetes szerepe sem elhanyagolható.
A többség enyhén vagy középsúlyosan érintett, míg a súlyos vizelettartási problémához gyakran társul széklettartási probléma/székletinkontinencia is.
Az okok feltárása során a szakterületeken belül (urológia, nőgyógyászat, belgyógyászat, neurológia) a konkrét okokat is igyekezett a kutatás felmérni. A részletes adatokból jól látszik, hogy a diabétesz, a COPD, a kismedencei daganatok, a stroke és a demencia jelenléte legalább annyira hajlamosító tényezője, mint a menopausa utáni életkor. Ez megfordítva is igaz, amennyiben az inkontinenciát időben észreveszik, úgy sor kerülhet a mögötte rejlő súlyos betegség feltérképezésére is, így az inkontinencia fontos szentinel állapot lehet. Az alábbi diagramm szemlélteti, hogy, mely esetekben fordul elő főként az inkontinencia.
Az egyéves kor előtt bevezetett tehéntej vérszegénységet is okozhat
2021. április 01.

Egy kutatásból kiderült: sok édesanya a baba első desszertjeként tekint a különböző tejtermékekre, és már egészen korán, 5-6 hónapos kortól kínálja őket, míg 8-12 hónapos korra többségük a tehéntejet is a hozzátáplálás részéve teszi. Pedig…
Pedig a tehéntej túl korai bevezetése növeli az ekcéma kialakulásának esélyét, károsan hat a baba emésztőrendszerére, haspuffadást, vastagbélgyulladást, valamint vashiányos vérszegénységet is okozhat. A tehéntej mellett a tojás és a gluténtartalmú élelmiszerek is a fokozottan allergizáló tápanyagok közé tartoznak, korai fogyasztásuk felnőttkorban is megmaradó egészségügyi problémákat okozhat.
Szakorvosok szerint 6 hónapos korig a kizárólagos anyatejes táplálás a legmegfelelőbb a csecsemők számára, féléves kortól azonban az anyatejjel és tápszerrel táplált babáknál is javasolt megkezdeni a hozzátáplálást. Ebben az időszakban számos, akár felnőttkorban is problémát jelentő megbetegedés alakulhat ki.
A szülők szerepe és felelőssége kiemelkedő az élet első 1000 napjában: a külső hatások, azon belül is a táplálás kulcsszerepet játszanak a gyermek jövőbeni egészségének alakulásában.
Vashiányos vérszegénység is előfordulhat
A tehéntej magas nátrium- és fehérjetartalma jelentősen megterheli az 1 évesnél kisebb gyermekek emésztőrendszerét: haspuffadást, hasmenést vagy véresszéklet-ürítést okozhat, magas ásványianyag-tartalma pedig fokozottan terheli a vesét. Egyéves korig mindenképpen kerülni kell a tehéntej fogyasztását, de sok szakember 3 éves korig javasolja a mellőzését.
A migrén és a tanulási képességek összefüggéseit vizsgálták
2021. március 31.

A migrénben szenvedő felnőtt és gyermek betegek vizuálisan irányított, asszociatív tanulási képességeit vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, erről szóló tanulmányuk a fejfájással foglalkozó egyik vezető folyóiratban, a Cephalalgiában jelent meg, a cikk egyik ábrája pedig címlapra is került – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A kutatásban Nagy Attila és munkatársai egy eredetileg amerikai teszt (Rutgers Acquired Equivalence Test) saját maguk által továbbfejlesztett változatával vizsgálták a migrénben szenvedő pácienseket.
A kutatás eredményei szerint a migrénes felnőttekben a vizuálisan irányított asszociatív tanulás teljes egészében – a betanulási és tesztfázisban is – jelentősen leromlott tanulási teljesítményt találtak. A tanulmány fő újdonsága és eredménye, hogy a tanulási funkciók felnőtteknél tapasztalt romlása a gyermek migrénes betegek esetében még nem jelenik meg.
Ez új aspektusba helyezheti a migrént, mint betegséget, ugyanis eredményeik szerint a kognitív funkciók romlása nem a betegség szerves, velejáró következménye, hanem, mint ahogy a kutatócsoport vezetője, a közlemény levelező szerzője, Nagy Attila gondolja, a betegség előrehaladtával fejlődhet ki.
A vizsgálat teljes egészében a SZTE Szenzomotoros Kutató Laboratóriumában zajlott. A felnőtt migrénes betegeket a Bács-Kiskun Megyei Kórházból, a gyermek páciensek az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikájáról érkeztek.


