Negatív lelet ellenére is okozhatja búzaallergia a tüneteit
2019. január 31.
Orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés, esetleg asztma, hasfájás, hasmenés, hányás, csalánkiütés? Ha régóta szenved a felsorolt, gyakran jelentkező tünetektől, akkor érdemes utána járni, hogy mi okozza a panaszait. A tünetek hátterében ugyanis búzaallergia is állhat, mely fizikai terhelés mellett, egyeseknél súlyos esetben anafilaxiát is okozhat. A kivizsgálás során a hagyományos allergiatesztek nem adnak választ, a diagnózishoz speciális, multiplex allergiateszt elvégzésére van szükség.Már voltam allergiavizsgálaton, negatív lett
A korábbi vérvizsgálatok az allergiás beteg allergénje elleni specifikus ellenanyag (IgE) termelésének mértékét tudták kimutatni. Ma azonban már tudjuk, hogy az egyes allergének több összetevőből állnak, ezek a komponensek pedig eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek – magyarázza dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Így fordulhat elő, hogy valakinél az IgE értéke nem magasabb, a vizsgálat negatív, pedig tünetei vannak. Azonban, ha megnézzük az egyes komponenseket is, akkor kiderülhet, hogy valamelyik emelkedést mutat. Ezt azonban kizárólag olyan teszt tudja kimutatni, amely képes az allergén kivonat mellett annak komponenseit is vizsgálni.
Nem jártam még utána, mivel a tüneteim csak időnként jelentkeznek
Ha valakinél emelkedett a búza elleni ellenanyag mértéke, ami a hagyományos allergiavizsgálattal kimutatható, akkor a tünetei állandóan jelentkeznek. Ha azonban a búza ismert négy komponense közül csak az egyik magasabb, akkor a tünetei elsősorban bizonyos helyzetekben – fizikai terhelés, vagy más, a szervezetet megerőltető szituáció, például magas láz, nőknél menstruáció, esetleg bizonyos gyógyszerek vagy alkohol egyidejű fogyasztása esetén – jelentkeznek.
A kottán túl - Szalóki Ági vaksötétben koncertezik
2019. január 31.
Ray Charles, Stevie Wonder, Art Tatum, Andrea Bocelli, Kölcsey Ferenc, Érdi Tamás. Mi a közös bennük? Zenei őstehetségek és a zongorával, a zenével való kapcsolatuk mesteri. Híresek, művészek. Pedig nem volt egyszerű dolguk. Miért? Mert míg egyesek hagyományos kottán keresztül kapcsolódnak a billentyűkhöz, addig ők látásuk helyett kénytelenek voltak más erőforrásukra összpontosítani. Sikerült is nekik, a közönség legnagyobb örömére. Ám megtörténhet, hogy a művész és a közönség azonos világba kerül, és a nézőtéren kívül hagyja látását? dén február 13-án Szalóki Ági segítségével mi is kipróbálhatjuk ezt Karády-koncertjén, amely vaksötétben lesz.
Sokat merengtem azon, milyen lehet sötétben élni. Úgy felkelni, reggelit készíteni, metróra szállni, emberekkel találkozni, ismerkedni, főzni, futni, hogy közben a szememtől nem kapok segítséget; hogy nincs látható támpontom. Nincsenek éles kontúrok, színek, adott esetben még fény sem. Nem tagadom, elborzadtam. Főleg, amikor kedves vak barátom átadta nekem azt a bizonyos fehér botot, hogy próbáljam ki. Behunytam a szemem és elindultam az éjszakába. Karjaink egymásnak feszülve arról tanúskodtak, hogy inkább nekem van szükségem az ő segítségére, mint fordítva. A bot üdén kopogott az úton lábaim előtt, én pedig társam bátorító szavait és testének mozgását követtem, meglehetősen sután.
Ez a pár perc meggyőzött arról, hogy ha érzékszerveink nincsenek egymásra hangolva, a harmónia megbomlik. Tudtam, fontos a látás, de barátom biztatott, hogy figyeljem a hangok játékát, a föld tapintását. És ekkor jött a felismerés, hogy nincs lehetetlen: ha megtanulunk bízni valamennyi érzékszervünkben, s figyelünk testünk minden tapasztalására, a látás bennünk lesz, odabentről segít minket.
Az alacsony magnéziumszint jelei
2019. január 30.
Az emberi szervezetben jelen lévő magnézium jelentős része a csontokban, fogakban és a sejtek belső terében található meg, és csak mindössze 0,3%-a van a szérumban. Fontos tudni, hogy a szérum magnéziumszint laboratóriumi meghatározása nem tükrözi hűen a szervezet magnéziumszintjét, és csak gyenge jelzője egy esetleges magnéziumhiánynak.Megeshet, hogy a vázrendszerbeli és a sejten belüli magnéziumszintek messze az elvárt érték alattiak, azaz a szervezet „magnéziumért kiált”, miközben a szérumbeli szint még elfogadható.
A magnéziumpótlás szükségességének a megítélését nehezíti, hogy a magnézium hiányának nincs specifikus tünete. Sokkal inkább az általános, egyéb hiányállapotokkal vagy betegségekkel akár összetéveszthető panaszok jelenléte jellemzi.
• Magnézium hiányában a fizikai teljesítőképesség csökkenése tapasztalható, és akár krónikusfáradtság-szindróma is felléphet.
• Sok esetben izomgörcsök formájában jelentkeznek a hiányállapot következményei. Sportolás vagy alvás közben hirtelen, váratlanul olyan érzést tapasztalhat a magnéziumhiányos személy, mintha nyilat lőttek volna beléje, ennek hatására görcsbe rándul a lábszára izomzata. Más esetekben az izomerő csökkenésében ölt testet
a magnézium hiánya.
• A szervezet alacsony magnéziumszintje gyakoribbá teheti a migrénes rohamokat.
• Magnézium hiányában zavart szenvedhet a cukoranyagcsere.
• Ha nem megfelelő a magnéziumellátottság, számos szív- és érrendszeri megbetegedés rizikója nő: gyakrabban fordul elő a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a szívinfarktus, és gyakoribbak lesznek a különféle szívritmuszavarok. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy a magnéziumhiány gyakran káliumhiánnyal társul.
• A szükségesnél alacsonyabb magnéziumszintet az idegrendszer is megérzi, és különféle tünetekkel reagálhat rá. A stressztűrő képesség csökkenése, a depresszió és a pszichózisok gyakoribb előfordulása, a szédülés, de akár a végtagok kényszeres moz-
gása is lehet a következmény.
Mit tegyünk, ha gyermekünk sokszor „kibírhatatlan”?
2019. január 30.
Gyakran nehezünkre esik szembenézni olyan helyzetekkel, amelyekre nem voltunk felkészülve, és a gyerek viselkedését tűrhetetlennek tartjuk. Ilyen lehet egy dühkitörés, szeszély, komolyabb engedetlenség, fegyelmezetlenség, elmérgesedő vita, hirtelen civakodás testvérek között stb.
Ilyenkor, ha nem igazán tudjuk, hogyan reagáljunk, fogadjunk meg néhány jó tanácsot:
• Ha egyre emelkedik a hangerő, kiabálássá fajul egy vita a gyerekkel, durvul a hangnem, fordítsunk a helyzeten azzal, hogy egy adott pillanatban véget vetünk a hajcihőnek.
• Térjen vissza a nyugodt hangnem, és kerüljük a gyerek további korholását, csak a hibái emlegetését.
• Különösen fontos – akármit is követett el –, hogy megalázó módon ne szidalmazzuk, így pl.: „kibírhatatlan vagy, mindig is az voltál” vagy „fáradt vagyok tizedszer elmondani, amit kérek tőled, úgysem teszed meg”. E negatív hangvétel helyett legyünk inkább pozitívak.
• Ha normálisan reagál a gyerek, akár még magunkat is hibáztathatjuk. Fejtsük ki például, hogy nem vagyunk elégedettek azzal, amit tett, de lehetséges, hogy nekünk őt előre figyelmeztetnünk kellett volna.
• Az állandósuló, számunkra már-már kibírhatatlan magatartásának orvoslására pedig térjünk vissza később, szintén pozitív légkörben.
Sajtos-tejfölös csirke
2019. január 29.
Úgy lesz az igazi, ha cserépedényben (római tálban) sütjük.
Hozzávalók:
8 alsó és/vagy felső csirkecomb
2-3 nagyobb fej vöröshagyma
kb. 20 dkg trappista sajt
4 dl tejföl
só, bors, pirospaprika, liszt
Elkészítése:
A liszttel elkeverünk egy kávéskanálnyi borsot, ugyanennyi pirospaprikát. Ebbe beleforgatjuk a besózott csirkecombokat, majd a kivajazott (lehetőség szerint cserép)edénybe fektetjük.
Ezt teljesen befedjük a karikákra vágott (ízlés szerint sózott) vöröshagymával. Ezután meglocsoljuk a tejföllel, és a sajtot ráreszeljük.
Sütőbe tesszük. 1 óráig lefedve pároljuk, majd tetejét levéve szép pirosra sütjük.
Aki kevesebbet alszik, többet betegeskedik
2019. január 29.
Az alvás létszükséglet. Hiányában nemcsak kimerültséggel és a koncentrációs képesség csökkenésével kell szembenéznünk, de számos betegség gyakoribb előfordulásával is számolnunk kell.A XXI. század embere naponta másfél-két órával kevesebbet alszik, mint amennyit dédszülei aludtak száz évvel ezelőtt. Ráadásul nemcsak kevesebbet, de rendszertelenebbül is. Mindez megbosszulja önmagát. Számos vizsgálat mutat rá arra, hogy a kialvatlanság a közlekedési és egyéb balesetek egyik fő rizikófaktora.
A kevés, illetve a nyugtalan alvás egyaránt jelentősen fokozza a balesetek kockázatát, mintegy 35-45%-kal növeli azt. A szív- és érrendszer is megsínyli a kevés vagy nem pihentető alvást, azok hatására például másfélszeresére nőhet a koronáriás szívbetegségek kockázata.
Gyermekeknél és felnőtteknél is bebizonyosodott az elhízás, a cukorbetegség és a túlságosan rövid alvásidő közötti szoros kapcsolat. Megfigyelték, hogy aki túl keveset alszik, az önkéntelenül is a magas szénhidráttartalmú élelmiszereket részesíti előnyben. Emellett az alváshiányos személyek a felvett cukroktól nehezebben szabadulnak meg. Mindez ahhoz vezet, hogy aki kevesebbet alszik, nagyobb eséllyel lesz túlsúlyos vagy elhízott, és nagyobb eséllyel fog a cukoranyagcsere zavaraival küzdeni. Az elhízottak aránya a napi 7-8 órát alvók körében a legalacsonyabb, az 5 óránál kevesebbet alvóknál hirtelen megugrik az elhízás valószínűsége.
Szükséges a marhahús-fogyasztás csökkentése
2019. január 28.
Aki szeretne egészségesebben élni és a környezetet védeni, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania, emellett az alternatív fehérjeforrásokra váltás világszerte akár 2,4 százalékkal csökkentheti a táplálkozással összefüggő haláleseteket, sőt, ez a gazdagabb országok esetében akár 5 százalék is lehet egy megjelent tanulmány szerint.Az Oxford Martin Schoolnak a Világgazdasági Fórum (WEF) számára készített kutatásából az is kiderül, hogy 2010-ben a marhahús-előállítás az élelmiszertermeléssel kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékáért volt felelős. Az alternatív fehérjeforrások azonban jelentősen csökkenthetik a kibocsátást.
Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Összehasonlításul ugyanennyi tápértékű bab, búza vagy dió előállítása során csupán egy kilogramm, vagy ennél is kisebb mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe. Egyéb fehérjeforrások előállításánál ez az érték némileg magasabb, de még mindig jóval alacsonyabb, mint a marhahús esetében: a tofunál három kilogramm, a sertéshúsnál négy kilogramm, a csirkehúsnál pedig hat kilogramm körüli mennyiséggel kell számolni.
Győzd le a félelmeidet! Íme a 7 legjobb félelemoldó technika
2019. január 28.
Mi lesz, ha kirúgnak, ha elfogy a pénzem, ha nem lesz mit ennünk, ha megcsal, ha megbetegszem rákban, ha nem tudom fizetni a hitelemet, ha nem engem léptetnek elő? Ismerős valamelyik, talán több is? Mindannyiunkban munkál valahogy a félelem, ám megtanulhatjuk a saját javunkra fordítani, még akkor is, amikor már elértük a rettegés gyötrő fokozatát. 1. Az első lépés: azonosítsd a félelmet!
Az emberi természet velejárója, hogy félünk az ismeretlentől. Sok olyan félelmünk van, amelyek csak azért tűnnek olyan veszélyesnek, mert valahol a lelkünk mélyén lappanganak, mivel nem akarunk tudomást venni róluk. Valójában éppen ez az elfojtás adja azt az erőt, amivel negatív érzelmeket keltenek bennünk és gátolnak a cselekvésben.
Mihelyt azonban feltérképezzük félelmünk tárgyát, máris ismeretségi viszonyba kerültünk vele. Azt a problémát, amelyet alaposan ismerünk, sokkal könnyebben meg tudjuk oldani, mintha egy tudatlanságból óriásira növesztett fantommal kellene viaskodnunk. Ha pontosan körülhatárolod az érzéseidet, gondolataidat, már azzal csökkented a félelem rád gyakorolt hatását!
2. Használd a fantáziádat – a legnegatívabbat!
Képzeld el a legrosszabbat, ami a félelmeddel összefüggésben történhet veled és kezdj el megoldásokat, lehetséges forgatókönyveket gyártani. Ez a lépés óriási segítség abban, hogy ráébredj: rendelkezel egy halom lehetőséggel, ha esetleg tényleg valóra válna az, amitől félsz.
3. Emlékeztesd magad az erődre!
Idézz fel olyan nehéz helyzeteket az életedből, amikor valami szörnyű dolog történt veled, ami igazán padlóra küldött. Például kirúgtak, elfogyott a pénzed, elhagytak, meg kellett tenned valami nemszeretem dolgot. Hogyan oldottad meg a helyzetet? Korábbi sikereinket hajlamosak vagyunk elfelejteni, pedig az önbizalmat és a pozitív életszemléletet valósággal feltuningolja, ha rendszeresen tudatosítjuk elért eredményeinket és jó tulajdonságainkat.
Fokozott pajzsmirigy-hormontermelés: Basedow-Graves kór
2019. január 27.
Az egész szervezetre hatással vannak a pajzsmirigy által termelt hormonok: szerepet játszanak egyebek mellett a szervezet anyagcseréjének szabályozásában, a növekedésben, az agyi működésben, befolyásolják a vérnyomást, a gyomor-bél működését, hatással vannak hangulatunkra.Fokozott pajzsmirigy hormontermelésnél gondolni kell autoimmun betegségre is. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája ismerteti a legfontosabbakat!
A pajzsmirigy túlműködés tünetei között található a szapora szívverés, nehezebb koncentráció, ingerlékenység, álmatlanság, illetve az étkezés melletti fogyás, csökkent meleg-tűrés, fokozott izzadás, valamint a menstruációs zavarok. Sokszor már egyetlen egy jelből, az előredülledő szemekből sejtheti az orvos, hogy mi okozhat problémát.
A Basedow-Graves kór háttere
A pajzsmirigy-túlműködés hátterében meghúzódhat a pajzsmirigy gyulladása, a túl sok jód jelenléte a szervezetben, valamint akár egy autoimmun betegség, a Basedow-Graves kór is, amely leginkább a 20 és 40 év közötti nőket érinti, és nagy mértékben felelősek a kialakulásáért a környezeti tényezők, így például a stresszes életmód, a túl nagy lelki megterhelés, illetve fontos tényező a genetikai hajlam is. A kór kialakulásában a TSH receptor ellen stimuláló antitest játszik fontos szerepet, amely a fokozott hormontermelés okozója.
Felnőtt ételek babásítása
2019. január 27.
Egyéves kor körül a korszerűen táplálkozó felnőttek ételeinek nagy részét kis módosítással a picik is ehetik. A „babásítás” alatt azokat az egyszerű eljárásokat értem, amelyekkel a felnőtteknek készülő ételek könyebbé, emészthetőbbé, úgymond diétássá tehetők, hogy az egyéves picik is káros következmények nélkül fogyaszthassák.
Babásításnak nevezve tulajdonképpen azt az egészséges táplálkozási elveknek megfelelő, korszerű főzési technikát ajánlom, amely kicsiknek-nagyoknak a helyes étkezési és táplálkozási kultúrát képviseli.
Ott, ahol a fiatalok külön élnek, esetleg a kismama még gyakorlatlan a főzésben, valószínű, hogy már csak a baba érdekében is, az ételkészítés korszerű, egészséges módszereit sajátítja el, s a felnövő gyerek is ezt a főzési, étkezi szokást örökli majd.
Problémásabb az a többgenerációs nagycsalád, ahol a nagy- vagy a dédszülők főznek, ahol a zsíros, nehéz ételek jelentik az evés örömét, a kövérség (húsosságnak nevezve) az egészség mércéje, ahol a „te is mindent ettél 3 hónapos korodtól” szemlélet uralkodik.
Azt mindenki elfogadja, hogy az elmúlt 20-50 évben romlott a levegő, a víz, a talaj szennyezettsége, hogy változtak a növénytermesztési és állattartási módszerek, hogy az ipari termelés célja nem az élelmiszerek tápértékének megtartása, hanem a minél olcsóbb előállítás és a minél jobb eladhatóság. A tudomány is sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, az élelmiszerek összetételére, hasznára és ártalmaira vonatkozó ismereteink bővültek.
Mégis nehéz beláttatni, hogy a család bizonyos öröklődő betegségei (tejérzékenység, cukorbetegség, elhízás, magas vérnyomás, köszvény stb.), és ezeknek már gyerekkorban való megjelenése a helytelen táplálkozási szokások következménye.

