Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A gyakori alkoholfogyasztás korai elhalálozáshoz vezethet

2018. november 24.

A hetente négy vagy több alkalommal alkoholt fogyasztók körében 20 százalékkal nagyobb lehet az idő előtti elhalálozás kockázata, mint az ennél ritkábban ivók esetében – derült ki a Washington Egyetem orvosi karának kutatásából.

A tudósok több mint 400 ezer, 18-85 éves ember egészségi és halálozási adatait elemezték.

Az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című szaklap aktuális számában bemutatott tanulmányukban a tudósok arra jutottak, hogy egy-két ital elfogyasztása hetente négy vagy ennél több alkalommal az idő előtti halálozás kockázatát 20 százalékkal növelheti meg azokhoz képest, akik hetente legfeljebb három alkalommal fogyasztanak alkoholt. A megnövekedett kockázat minden korcsoportban hasonló volt.

“A 20 százalékos emelkedés jóval nagyobb probléma az idősek esetében, akiknél már eleve nagy a kockázat” – mondta Sarah M. Hartz, az egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

“Viszonylag kevesen halnak meg a 20-as éveikben, így a 20 százalékos emelkedés kicsi, de mégis jelentős. Ahogy az emberek öregednek, más okok miatt is növekszik a halálozás kockázata, így a 20 százalékos emelkedés 75 éves korban jóval több halált okoz, mint 25 éves korban” – foglalta össze a szakértő.



Kozák Danuta: Az anyaság még erősebbé tett

2018. november 23.

A kép forrása: kajakkenusport.huJótékonysági nagykövet, boldog édesanya és hazánk egyik legeredményesebb sportolója. Kozák Danuta ugyan azt tervezte, hogy az idei év csak a felkészülés esztendeje lesz, nem gondolta volna, hogy a szülést követően egyből ilyen fantasztikus sikereket érhet el. Ötszörös olimpiai bajnok kajakozónk úgy véli, többek között annak is köszönheti az aranyérem esőt, hogy az anyaság még erősebbé tette, s rájött, számára nincs lehetetlen!

A népszerű sportolóval a Szent Margit Kórház „Fogadj örökbe egy helyiséget” elnevezésű kampány keretében megújult Krónikus Belgyógyászati Osztályának hivatalos átadóján találkoztunk, ahol a Poli-Farbe Vegyipari Kft. jóvoltából közel 5000 négyzetméternyi falfelület került kifestésre, a Medi-Farbe speciálisan kórházak, egészségügyi intézmények falaira fejlesztett falfestékkel. Betegszobák, folyosók, mennyezetek, mosdók, valamint a nővérszoba, és egy konferenciaterem is megújulhatott. A festékgyár a festékadomány mellett egy ún. videolaringoszkóp elnevezésű műszert is ajándékozott, aminek a műtétek során van nagy szerepe: intubálásra használják, a légutak szabad biztosításában segíti a szakorvosok munkáját. 

2014 óta te vagy A Poli-Farbe festékgyár jótékonysági nagykövete. Miért volt fontos számodra, hogy része legyél olyan kezdeményezéseknek, mint, ami apropóján most beszélgetünk?

Azért, mert jól esik látni, hogy másokon segíthetünk. Ez az én lelkemnek is ad egyfajta pluszt. Több jótékonysági megmozdulásunk volt már a Poli-Farbe festékgyárral. A célunk, hogy a különböző oktatási intézményekbe járó gyermekek, a dolgozók, illetve egészségügyi intézmények betegei és lelkes szakemberei egy szebb és élhetőbb környezetben gyógyulhassanak, és fejlődhessenek. Az évek alatt felújításra került többek között tornaterem, sportcsarnok, koraszülött állomás és most a Szent Margit Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának falai kerülhettek felújításra egy speciális falfestékkel.



Vérnyomáscsökkentés életmóddal – akár gyógyszer nélkül is!

2018. november 23.

Fotók: pixabay.comSok magasvérnyomás beteg gondolja, hogy állapotát csakis a gyógyszerek rendezhetik, holott a megfelelő életmód önmagában is vérnyomáscsökkentő hatással bír, így az esetleges szövődmények esélyét is csökkentheti. Dr. Vernes Réka, a KardioKözpont életmód orvosa a legfontosabb tudnivalókra hívta fel a figyelmet.

A hajlam még nem maga a betegség

Mivel a magasvérnyomás betegség sok esetben teljesen tünetmentes, elhanyagolt esetben előfordulhat, hogy csak a stroke, a szívinfarktus, vagy éppen a veseelégtelenség hívja fel a figyelmet a betegségre. Hazánkban ez rendkívül komoly probléma, hiszen a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magasvérnyomás betegségben szenved. Tény, hogy a betegségre való hajlam 40 százalékban genetikailag meghatározott, de egyre többen ismerik fel, hogy az életmódjukkal kordában tarthatják, sőt akár vissza is fordíthatják a folyamatot – hangsúlyozza dr. Vernes Réka, a KardioKözpont életmód orvosa.

Íme, a vérnyomáscsökkentő életmód alapjai

Rendszeres mozgás

Az elmúlt évtizedekben a szívbetegek rehabilitációjában, valamint a metabolikus szindróma elemeinek kezelésében elsősorban a tartós, egyenletes, mérsékelt-közepes intenzitású fizikai terhelésen alapuló programokat, az ún. kardió edzést használták. Szinte szállóigévé vált a heti legalább 150 perces, közepes intenzitású kardiomozgás, legalább heti 3 alkalomra elosztva. Idővel az izomfejlesztés is fontossá vált, amelynek révén a sokszor gyenge izomzat képessé válik a feladatok teljesítésére, ráadásul ezáltal még inkább növelhető a cukor- és zsíranyagcsere aktivitása is. Az utóbbi években az egyenletes terhelésnél hatásosabb és rövidebb idő alatt kivitelezhető nagyintenzitású interval (szakaszos) tréning is szerepet kapott a rehabilitációban, és a magas vérnyomás csökkentésében. A magas intenzitással (például gyors futással, kerékpározással, ugrálással) azonban óvatosan kell bánni, és csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha már megvan egy alap fittségi szint és nincs komolyabb szívbetegség. A hatékony és biztonságos mozgásprogram felépítésében érdemes mozgásterapeuta iránymutatásaira támaszkodni és esetleg speciálisan felépített csoportos mozgásformákat választani. A megfelelően beállított vérnyomás esetén szakember segítségével elkezdhető a mozgás.



Rakott padlizsán

2018. november 22.

A rétegek közé tojás és lecsó is kerül. Érdemes kipróbálni!  

Hozzávalók 
60 dkg padlizsán 
1 nagy fej lilhagyma 
4 főtt tojás 
10 dkg lecsó (ősszel friss paradicsomból és paprikából) 
1-2 gerezd fokhagyma 
30 dkg mozzarella sajt 
bazsalikom 
só 
olaj 

Elkészítés: 
A padlizsánt megmossuk, végeit levágjuk, karikára szeleteljük. Megsózzuk, ferde deszkára rakjuk, hogy kesernyés leve le tudjon folyni. Később a padlizsánszeletekről a nedvességet leitatjuk, és forró olajban megsütjük. 

Egy tűzálló tálba rétegezzük úgy, hogy a padlizsánrétegek közé vékonyra vágott hagyma- és tojáskarikákat meg lecsót teszünk. A lecsót megszórjuk bazsalikommal, és szeletekre vágott sajtot rakunk rá. A rétegzést addig folytatjuk, míg felhasználunk valamennyi alapanyagot.



Komoly következményekkel járhat a gyermekkori vashiány

2018. november 22.

Vizsgálatok szerint az élet korai szakaszában kialakult vashiány komoly következményekkel járhat: a csecsemőkorukban súlyos vashiányos vérszegénységgel kezelt gyerekeknek később számolási és írási nehézségei, figyelemzavar és beilleszkedési problémáik voltak. Milyen tünetekből ismerhetjük fel, hogyan előzhetjük meg a vashiány kialakulását? A legfontosabb tudnivalókat dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa foglalta össze.

A csecsemők és a kisgyermekek a legveszélyeztetettebbek

Az agy fejlődése csecsemőkorban a legerőteljesebb, az idegek megfelelő kialakulásához csecsemő- és kisgyermekkorban szükség van a napi 0,6-1,2mg/kg vas bevitelére. Ennek hiányában a károsodás hosszútávú hatásaival kell számolni: szociális interakció zavarai, tanulási és emocionális zavarok is lehetnek a vashiányos vérszegénység következményei.

Súlyos vashiány: a már kialakult károsodás nem visszafordítható

Fontos tudni, hogy súlyos korai vashiány esetén a szervezetben létrejött negatív hatásokat megszüntetni nem tudjuk a vas pótlásával, csak a további károsodásokat lehet így megelőzni. Ezt igazolja a Nutrition Reviews folyóiratban közölt korábbi vizsgálat is, melyben a kutatók leírják, hogy a csecsemőkorukban súlyos vashiányos vérszegénységgel kezelt gyerekeknek 10 évvel később számolási és írási nehézségei, figyelemzavar és beilleszkedési problémáik voltak.

A kulcs a mielőbbi felismerés

A súlyos következményeket azonban megelőzhetjük, ha idejében kezeltetjük a vashiányt. A Pediatrics folyóiratban megjelent korábbi vizsgálat szerint, azok a 12-23 hónap közötti csecsemők, akiknél a vashiányos vérszegénység enyhébb formában jelentkezett és 3 hónapon belül kezelték, semmiféle maradandó károsodást nem szenvedtek el. Ezzel szemben a súlyosan vérszegény csoport tagjainál – habár a vashiány megszűnt a kezelés hatására – a motoros és mentális teszt eredményei az előző kutatásban tapasztaltakhoz hasonlóan, bár különböző mértékben, de elmaradtak a nem vashiányos kontroll csoporthoz képest.



Élet a múlt fájdalmaiban

2018. november 21.

Nem csak a szép emlékeinkhez ragaszkodunk, hanem a fájdalmas emlékekhez is, gyakran ezekhez még jobban, mint szép emlékeinkhez. Pedig ahányszor ezekről beszélünk, vagy ezekre gondolunk, ezt a fájó múltat teremtjük meg ismét. Miért? Mert az agy ilyenkor, amikor erről beszélünk, úgy veszi, hogy ismét ezeket a történéseket éljük meg.  

Vannak emberek, akik imádják múltjuk történetét újra és újra elmesélni. Bárhol, a fodrásznál, a buszon egy ismeretlennek, barátnőnek, összejöveteleken, a lényeg, hogy elmeséljék, nekik mennyire rossz életük volt. Mennyi félelem, fájdalom, szeretetnélküliség volt benne, hányszor voltak kihasználva, megalázva. Ami sajnos a mai napig nem változott sokat. Most is ugyanezt élik. Pedig lehetne másképp. 

Ha folyton a múltat idézzük fel, folyton a múlt jelenik meg az életünkben. 
Amikor valamiről beszélünk, a beszélgetés tárgyához érzelmek fűznek minket. Ha elmeséljük valakinek, hogy hányszor csalt meg a párunk, akkor eközben ismét átéljük azokat a régi érzelmeket, amelyek akkor, amikor az eset történt. Lehet, hogy már nem érezzük annyira intenzíven, de tudat alatt ott vannak ezek az érzelemminták. Tudományosan már ki lehet mutatni, hogy ha gondolunk valamire, akkor testünkben ugyanazok a kémiai folyamatok játszódnak le, mintha az eset éppen most történne velünk. Gyakran már egy szó, egy illat, vagy egy kép aktiválja az évtizedekkel ezelőtt megélt érzelmeket. 

A gondolat, a szó, az érzelem teremt. 
A körülményeinket mi teremtjük meg. Főleg az érzelmeink által. Amikor örömben élünk, minden jó áramlik az életünkbe. Ha félelemben, szomorúságban élünk, gyakran történnek velünk rossz dolgok. Ahol a figyelmünk van, ott az energia. Amire figyelünk, abból teremtünk többet. Amikor tehát sokadszorra elmesélsz egy régi, fájdalmas emléket, ennek adsz energiát, ezt teremted meg ismét. Maga a szó is jelentőségteljes: „szorongás”. Hol szorongunk? Ahol szűkös a hely. Amikor nem adsz teret a lelkednek. Amikor a fájó múltat idézed fel folyamatosan, a testedben is „szűkösség” keletkezik. A felszabaduló stresszhormonok hatására az erek összeszűkülnek, az izmok megfeszülnek, az emésztés romlik, a bélrendszerben is görcs keletkezik, hiszen a tested úgy éli meg ezeket az emlékeket, mintha ismét átélné a mostban.



Ha ízületi gyulladásunk van, ezeket ne fogyasszuk!

2018. november 21.

Fotók: pixabay.comHa valaki ízületi gyulladással él, tudnia kell, hogy az orvosi kezelésen túl a táplálkozásával is befolyásolhatja az állapotát. Szarka Dorottya, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa azokat az élelmiszertípusokat vette számba, amelyek érdemes elkerülniük az érintetteknek.

Mi a három leginkább kerülendő élelmiszertípus?
Az ízületi gyulladásnál az első és legfontosabb teendő a szakorvosi felkeresése, a pontos diagnózis felállítása és az ennek megfelelően elrendelt terápia betartása. Ugyanakkor a betegek sokat tehetnek azért, hogy a táplálkozásukkal is elősegítsék a tünetek csökkentését. Ennek érdekében érdemes magas antioxidáns tartalmú élelmiszereket, nagy vonalakban a mediterrán diétát követni, amely gyulladáscsökkentő hatású. Vagyis ajánlott a naponta többszöri gyümölcs, zöldség fogyasztás, sovány tejtermékek, a teljes kiőrlésű pékáruk, egészséges olajok és diófélék előtérbe helyezése, a halak legalább heti egyszeri fogyasztása és a mindennapos húsfogyasztás háttérbe szorítása. A másik oldalról viszont vannak élelmiszerek, amelyeket érdemes kerülni.

1. Cukor
A finomított cukor a citokinek felszabadulását okozhatja, amelyek a gyulladás közvetítői a szervezetben. Ezért a klasszikus cukros ételeken kívül érdemes visszafogni a cukros üdítők, az édes tea, kávé fogyasztását is. Számos élelmiszer, étel „rejtett cukrot” tartalmaz, körültekintően olvassuk el az élelmiszercímkéket!



Lotharingiai lángos

2018. november 20.

Sóval, borssal, csipetnyi szerecsendióval van ízesítve.  

Hozzávalók:
30 dkg liszt
30 dkg kemény sajt
20 dkg vaj
1 tojás
1 dl tejszín
0, 5 liter tej

bors
reszelt szerecsendió

Elkészítés:
Készítsük el a tésztát: 25 dkg lisztet szitáljunk gyúródeszkára, törjünk hozzá 12 dkg vajat, tegyük hozzá a tojást, csipet sót. Dolgozzuk össze, formázzuk kerekre, tegyük hűtőszekrénybe.

Közben készítsünk bechamel mártást: vegyünk elő egy nehéz serpenyőt, tegyük bele a maradék 5 dkg vajat, lassan melegítsük. Folytonos keverés mellett szórjuk bele a megmaradt lisztet, és lassan adjuk hozzá a tejet is, úgy, hogy ne forrjon fel. Sózzuk, borsozzuk, csipetnyi reszelt szerecsendióval is ízesítjük. A sajtot hámozzuk meg, és még mindig folytonos keverés mellett reszeljük a bechamelbe. Amikor a tűzhelyről levettük, akkor adjuk hozzá a tejszínt is, sűrítsük be.



Ősi szépségápolási kultúrák találkozása

2018. november 20.

A Holt-tenger egyedülálló ásványi összetételű vize tápláló, revitalizáló hatású, bőrmegújító képessége ősidők óta ismert. Marokkó folyékony aranyát, az argánolajat pedig sokan egyenesen a fiatalság elixírjének tartják. Mi történik, ha a Holt-tenger bőrszépítő kincseit Marokkó argán aranyával gazdagítják? Mi is kíváncsiak voltunk, hát utánajártunk!

Holt-tengeri ásványok a szép bőr szolgálatában
A Holt-tengerből származó só rendkívül magas ásványianyag-tartalmának köszönhetően segíti bőre megújulását, miközben ellazítja az egész testet. A fennmaradt írások szerint Kleopátra is a holt-tengeri fürdők öregedésgátló hatásának köszönhetően őrizte meg mágikus szépségét. Ami működött 2000 évvel ezelőtt, bizony napjainkban is megállja a helyét: a holt-tengeri ásványok miközben tisztítják és fertőtlenítik bőrünket, mélyen hidratálják is azt, így fiatalítva meg a bőrt.

A szépség elixírje
A Marokkó aranyának is nevezett argánolajat méltán tartják a fiatalság forrásának. Rendkívüli összetevői miatt a szépségiparban sokoldalúan felhasználható haj- és bőrápoló szer. E-vitaminban és telítetlen zsírsavakban is igen gazdag, mellékhatásoktól mentes, így bármilyen bőrtípusra kiválóan alkalmazható. Milyen titkokat rejt ez a selymes csoda? Hidratálja és gazdagon táplálja a bőrt, valamint intenzív ránctalanító hatással bír. Az argánolaj amellett, hogy fenntartja a bőr megfelelő nedvességtartalmát, simává és puhává teszi, miközben sejtmegújító képességét is támogatja.



33 ezer ember hal meg szuperbaktérium-fertőzésben

2018. november 19.

2018-11-09
22
Fotók: pixabay.com

Évente mintegy 33 ezer ember hal meg Európában olyan fertőzésekben, amelyeket a több antibiotikumnak ellenálló úgynevezett szuperbaktériumok okoznak.

 

A fertőzések okozta anyagi terhek az influenza, a tuberkulózis és a HIV együttes költségeivel vetekszenek – állapította meg egy friss jelentés, melyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Az elemzés szerint a szuperbaktérium-fertőzések száma és jelentősége is növekedett 2007 óta. Különösen aggasztó, hogy a legerősebb, “végső lehetőségként” alkalmazott antibiotikumoknak – köztük a karbapenemeknek – ellenálló baktériumfertőzések száma is nőtt.

“Ezek az antibiotikumok a rendelkezésre álló utolsó kezelési lehetőséget jelentik. Ha már ezek sem hatásosak, akkor rendkívül nehéz, sok esetben lehetetlen a fertőzés gyógyítása” – olvasható az ECDC közleményében.

Szakértői becslések szerint a fertőzést okozó baktériumok nagyjából 70 százaléka már most is rezisztens legalább egy, a kezelésére általánosan használt antibiotikumra. A tanulmány szerint az egy vagy több antibiotikumra rezisztens szuperbaktériumok evolúciója az egyik legnagyobb fenyegetés, amivel az orvostudománynak szembe kell néznie.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...516517518...643
hírek, aktualitások

Gyakran fáj a feje? Természetes módon is tehet ellene!

2025. december 13.

Az önmasszázs javítja a vitalitást, és a relaxációt is segíti, mert tonizálja az izmokat, gyorsan eltávolítja a salakanyagokat, a fájdalmat előidéző vegyületeket, és serkenti a vérkeringést. Először a kezeket az arcra kell helyezni, majd utána finoman masszírozni a fejbőrt. Dörzsölés helyett inkább a fejbőrt kell mozgatni az ujjakkal. A homlokot a haj felé kell simítani. A halántékot erősen kell nyomni mindkét kéz középső ujjával, utána átmasszírozni alaposan a harmadik és negyedik ujjal, kis körkörös mozdulatokkal.



A megelőzés természetes módjai


A feszültség oldható izomrelaxációval, alvással és autogén tréninggel.
Célszerű nagy mennyiségű magnézium (2x 300 mg/nap) fogyasztása.
Akupunktúra és akupresszúra is megoldás lehet az erősebb fájdalmakra és azok kivédésére.
Menstruációkor fellépő migrénnél segít a homeopátiás kezelés.
A méregtelenítés segít azoknak az idegrendszert terhelő anyagoknak az eltávozásában, melyek ismételt fejfájást idéznek elő.
A vegetatív idegrendszer stabilizálásában segítenek a következő gyógynövények: orbáncfű, citromfű, levendula.
Kitűnő lazító hatásúak az illóolajok. A rozmaring, bazsalikom, fenyő, menta aktiválják a keringést, a levendula, geránium és ilangilang pedig oldják a feszültséget.
A stressztűrő képességet fokozza a ginszengtea vagy kapszula.
Az elektromos fájdalomcsillapító készülékek is eredménnyel használhatók.
A nők fejfájásának hátterében gyakran krónikus vashiány szerepel. Alkalmanként hasznos a vérképet ellenőriztetni.

Otthon fagyasztott szemölcsök: 60%-uk kiújul

2025. december 13.

A szemölcs viralis infekcio következtében kialakuló elváltozás. Leggyakrabban HPV fertőzéssel kapcsolatosan keletkezik. Az mindenesetre biztos, hogy igen gyakori bőrelváltozásról van szó, melynek kezelését sokan otthon igyekeznek megoldani, holott ennek megvannak a hátrányai…

A témában dr. Nguyen Melinda, az L33 Medical sebészorvosa van a segítségünkre.

Otthon is lehet?

Az orvostudomány és a gyógyszerek fejlődésével lehetőségünk van arra is, hogy egyes orvosi eljárásokat biztonságos, egyszerű formában otthon is alkalmazhassunk.

Bár számos szemölcskezelés létezik, egyik sem túl hatékony, és mindegyiknél gyakori a kiújulás. Általánosságban elmondható, hogy először a legolcsóbb és legkevésbé fájdalmas kezelést kell kipróbálni. A drágább és invazívabb kezeléseket általában többszörösen kiújuló szemölcsök esetén tartják fenn. A kezelés része a megfigyelés is, és mindig figyelembe kell venni. A legtöbb esetben először helyi szereket alkalmaznak. A szalicilsav gyakran első vonalbeli szer a közönséges szemölcs esetén.

Ha azonban otthon nem boldogulunk a kezeléssel, esetleg a szemölcs makacsul visszatér, akkor a szakember segítsége indokolt. A sebészeti kezelések közé tartozik a krioterápia, a lézer, az elektródaszikáció és a kimetszés is.

Hogyan előzhetjük meg a vírusfertőzéseket?

2025. december 12.

A vírusok elleni védekezés első és legfontosabb lépése a higiéniai szokások kialakítása és azok betartása.

A megfelelő óvintézkedések betartásával, higiéniai szokásainkkal csökkenthető a fertőzésveszély, és megvédhetjük gyermekeinket és magunkat is a fertőzéstől, megbetegedéstől. A gyermekközösségekben a felső légúti betegségek cseppfertőzéssel könnyen és viszonylag gyorsan terjednek.

Egy-egy tüsszentés, köhögés során számos vírus és baktérium kerülhet a levegőbe.

Bizonyos vírusok a használati tárgyakon, játékokon vagy akár az ajtókilincseken is túlélhetnek. A gyermek a szennyezett tárgy érintésével átviheti magára a kórokozót, megérintve az arcát, vagy szájába veszi a kezét és ennek eredményeként a fertőzést könnyebben elkaphatja.

A vírusok elleni védekezés egyéni és közösségi felelősség. Megfelelő megelőző intézkedésekkel hozzájárulhatunk a fertőzéses esetek halmozódásának, esetleg járvány kialakulásának visszaszorításához, és természetesen gyermekünk, magunk és a családtagjaink egészségének védelméhez.

Ez a megelőzés nem igényel bonyolult lépéseket, de a megfelelő higiéniai szokások kialakítása és gyakorlása, az immunrendszerünk erősítése, és a tudatos odafigyelés jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Higiéniai szabályok

Meg kell tanítani a gyermekeinket a megfelelő higiéniai szabályokra és azok betartására, mely rendkívül fontos a különböző fertőző betegségek megelőzése szempontjából. Mutassunk példát, és figyeljünk a megelőzésre és tartsuk is be ezeket, hiszen a szülői példából tanul a gyermek is.

Rendszeres és alapos kézmosás

A kezünk nap mint nap különböző felületekkel érintkezik, könnyen válhat a vírusok közvetítőjévé. Ezért kiemelkedően fontos a kezek megfelelő tisztítása. A helyes kézmosási technika elsajátítása és napi rutinná tétele jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.