Egészségtelenné teszik a szívet az ultrafeldolgozott élelmiszerek
2023. március 13.

Egészségtelenné teszik a szívet az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek – derült ki egy kutatásból, amelyet az Amerikai Szív Egyesület idei philadelphiai ülésén mutattak be.
Az amerikai Betegségmegelőzési Központ (CDC) kutatói szerint a szervezetbe jutó, ultrafeldolgozott élelmiszerekből származó kalória minden 5 százalékos növekedésével ugyanilyen arányban csökken az általános szív- és érrendszeri egészség.
Azok a felnőttek, akik kalóriabevitelük mintegy 70 százalékát ultrafeldolgozott élelmiszerek formájában fogyasztják el, az ideális kardiovaszkuláris egészség szintjének csupán felével élnek azokhoz képest, akik a teljes kalóriabevitelük legfeljebb 40 százalékát viszik be szervezetükbe ilyen ételek formájában.
Az ételeket az elkészítésük során használt ipari folyamatok mennyisége és célja alapján kategorizálják. Azokat nevezik ultrafeldolgozott élelmiszereknek, amelyek teljesen vagy jórészt olyan táplálékból kivont anyagokból állnak, mint a zsírok, keményítők, hidrogénezett zsírok, hozzáadott cukrok, módosított keményítők és ide tartoznak olyan „kozmetikai” adalékok, mint a mesterséges ízesítők, színezékek vagy emulgeálószerek. Ilyen termékek például az üdítőitalok, a csomagolt sós rágcsálnivalók, sütik, feldolgozott húsok, porformájú és előcsomagolt levesek – írja a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.
„Az egészséges táplálkozás kiemelt fontosságú a szív és a vérerek egészségének megőrzésében” – hangsúlyozta Zefeng Zhang, a CDC kutatója. „Az ultrafeldolgozott ételek gyakran helyettesítik a tápanyagban gazdag ételeket, mint a gyümölcsöket, zöldségeket, teljes kiőrlésű gabonákat és a sovány fehérjét, melyek támogatják a szív egészségét. Ráadásul az ultrafeldolgozott élelmiszerekben gyakran magas a só, a hozzáadott cukor, a telített zsír és más, a szívbetegségek kockázatát növelő anyag aránya” – tette hozzá.
Gyömbér, az egészség forrása
2023. március 13.
A gyömbér egy olyan növény, amelyet az orvosok és táplálkozási szakértők régóta ajánlanak egészségügyi előnyei miatt. A gyömbér gyökerének az íze erős, kissé csípős. Ez az ázsiai konyha egyik legfontosabb ízesítője.
A gyömbérben található hatóanyagok, például a gingerolok, shogaolok és zingiberenek, antioxidánsok és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek. Az antioxidánsok fontos szerepet játszanak az egészségünk megőrzésében, mivel segítenek védeni a sejteket a káros oxidatív hatásoktól. A gyulladáscsökkentő tulajdonsai pedig segítenek a gyulladásos betegségek, például az ízületi gyulladások kezelésében.
A gyömbér különböző formában fogyasztható, például teaként, gyömbéres limonádéként, gyömbérporral ízesített ételekben vagy gyömbérrel fűszerezett turmixitalokban. A gyömbér könnyen beszerezhető, és egyszerűen felhasználható.
A gyömbér hatása az egészségre
A gyömbér számos egészségügyi előnnyel rendelkezik, amelyeket tudományos vizsgálatok is alátámasztanak. Érdemes megismerni a gyömbér legfontosabb egészségügyi hatásait.
A gyömbérben található hatóanyagok, például a gingerolok és shogaolok, erős gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy tanulmány szerint a gyömbér hatásos lehet az ízületi gyulladás tüneteinek csökkentésében, valamint segíthet az ízületi kopás és más gyulladásos betegségek kezelésében is.
A gyömbér hagyományosan használatos emésztési problémák, például gyomorégés, puffadás és hányinger enyhítésére. A tudományos kutatások is alátámasztják ezt a hatást. Egy tanulmány szerint a gyömbér hatékony a hasmenés és a hányinger kezelésében, míg egy másik kutatás kimutatta, hogy a gyömbér segít a gyomorégés enyhítésében.
A gyömbér hatása a szív- és érrendszeri egészségre is kedvelt kutatási téma. Egy tanulmány szerint a gyömbér segíthet a vérnyomás és a koleszterinszint csökkentésében, amelyek fontos tényezők a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében. Egy másik kutatás szerint a gyömbér hatékony lehet a vérrögök megelőzésében is.
Nem mellesleg a gyömbérnek ismert immunrendszert támogató hatása is van. Egy tanulmány szerint a gyömbér hatékony lehet a megfázás és az influenza tüneteinek enyhítésében, míg egy másik kutatás azt mutatta, hogy a gyömbér a baktériumok és vírusok elleni küzdelemben is fontos szerepet játszik.
Leszoktam a dohányzásról, meg fogok hízni?
2023. március 12.
Ne ártsunk többé a tüdőnknek, egészségünknek! Bizonyára nagyon sok dohányos határozta már el ezzel a szlogennel a fejében, hogy leszokik a cigarettáról. Nem kevesen viszont félnek abbahagyni a dohányzást, mert rettegnek attól, hogy meghíznak utána. Ha azonban megfogadunk néhány jó tanácsot, rendelkezünk némi önuralommal és ügyelünk táplálkozásunkra, megtehetjük ezt a fontos lépést anélkül is, hogy akár egy gramm túlsúlyra tennénk szert…
„Őszintén szólva azt hittem, hogy nem fogok meghízni, amikor egy hirtelen elhatározás nyomán nemrégiben megpróbáltam abbahagyni a dohányzást. – emlékszik vissza legutóbbi kísérletére Klára, a 30 éves titkárnő. – Mégis, bármennyire ügyeltem a táplálkozásomra, egy-két hónap alatt felszedtem 3 kg-ot, amire, mint mondtam, egyáltalán nem számítottam. Ezt nem tudtam elviselni, és kezdődött minden elölről, a cigarettával való küzdelemtől az újbóli elhatározásig…”
Noha a dohányosok (mindkét nemhez tartozó) többsége szeretne felhagyni a füstöléssel, a meghízás veszélye miatt jelentős részük gyakran nem mer vállalkozni erre a lelki-fizikai erőpróbára. Mint példánk és a statisztikai adatok többsége is mutatja, különösen a nők rettennek meg a biztos hízás gondolatától a cigarettáról való leszokást követően. Pedig a leszokás lehetséges súlygyarapodás nélkül is – csak egy kicsit oda kell figyelni rá.
Új reflexek elfogadása – késedelem nélkül
A nikotinnak „köszönhetően” egy doboz cigaretta elszívása után szervezetünk mintegy 200 kalóriát éget el – ez a mérgező alkaloid gyorsítja az anyagcserét és csökkenti az éhséget. Ezért a dohányosok általában „rendes” súlyuk alatt tudják tartani magukat 2–4 kilóval. De minthogy a leszokás nyomán ezt a kalóriamennyiséget nem égetik el, a szervezet visszanyeri régi állapotát. Ehhez a mérsékelt súlygyarapodáshoz azonban rendszerint hozzáadódnak további kilók, mert a volt dohányos rendszerint többet eszik a cigaretta elhagyása okozta hiányérzet kompenzálására.
Mi több, a szervezet megfosztása a nikotintól általában növeli az édességek iránti vágyat is. Emellett az a tény, hogy „visszatérnek” a régi ízérzetek, szintén több evésre ösztönöz. A korábbi füstölőknek átlagosan a 70%-a hízik meg: a férfiak átlagban 3 kg-ot, a nők 4 kg-ot szednek magukra, röviddel a leszokás után. 30%-uk viszont azon szerencsések közé tartozik, akik nem híznak meg – az egész csak anyagcsere (és persze önuralom) kérdése…
A lényeg, hogy rögtön a leszokás után jó szokásokat kell felvenni, helyes reflexeket célszerű elfogadni – magyarázzák a dietetikusok. Egyes felmérések szerint a dohányosok rendszerint kalóriadúsan étkeznek, jobban növelik koleszterinszintjüket, több sót, alkoholt fogyasztanak, mint mások. Viszont általában kevesebb telítetlen zsír, rostos anyag, C- és E-vitamin valamint béta-karotin jut be a szervezetükbe. Ez pontosan a fordítottja annak a folyamatnak, ami kívánatos lenne jó egészségi állapotuk fenntartása szempontjából. Ezért egyik fontos követelmény, hogy a volt dohányosoknak fel kell hagyniuk rossz táplálkozási szokásaikkal, káros reflexeikkel.
Vedd fel a szép ruhád, ünnepeld meg a tavaszt!
2023. március 12.
Itt a tavasz! A naptár szerint mindenképp, hiszen már márciust írunk. A naptárt pedig a kozmosz történései, a csillagok, a Nap, a Hold tevékenysége alapján készítették a régiek.
A naptár az égi rend földi tükre. Az időszámítás ma is élő rendszer, amely nemcsak földrészenként, hanem szinte nemzetenként változó, különösen az ünnepnapok tekintetében.
Az ünnepek lényegét akkor érzékelhetjük igazán, ha szembeállítjuk a hétköznapokkal. Az ünnep már külsőségeiben is eltér más napoktól: díszesebb, pompásabb, ételben-italban gazdagabb, az emberek öltözködésében is más, gondolati, érzelmi síkon emelkedett, néhol rejtélyes és misztikus elemekkel tarkított. Az Árpád-korban a vasárnapokkal együtt majdnem száz ünnepnapot ültek meg az emberek. Ma már a hetedik nap megtartása is veszélyben van a gazdasági élet, az üzleti világ diktálta tempó miatt. A posztmodern fogyasztó a vasárnapi templom- és múzeumlátogatás helyett a szupermarketekben keresi az „igényes” minőségi élet szimbólumait, a közösség gondoskodó figyelme, annak szeretetéből fakadó örömérzés helyett a legújabb sampon és az akciós mosópor nyújt rövidke boldogságérzetet.
Rég elfelejtettük már: az ünnep jó alkalom arra, hogy kifejezhessük hovatartozásunkat, hogy félelmeinket, haragunkat, dühünket, indulatainkat, mint rút gömböcöt szétdurranthassuk, megoszthassuk másokkal, vagy végleg lerakhassuk bánatterheinket. Kiszabadíthatjuk magunkat a rossz testi-lelki, szellemi állapot fogságából és erőt meríthetünk egy teljesebb, örömtelibb élethez. Ahogy érzésvilágunkat egyre inkább béklyózza a mindennapi stressz, a megfelelni vágyás, egyre erőteljesebb az érzés: kellenek olyan napok, amikor a tekintetünket a horizont fölé emelhetjük, és számba vehetjük, honnan indultunk és hová megyünk. Vajon ez az az élet, amely összhangban áll belső valónkkal?
Egyéni létünk megnyilvánulásai mennyire részei az egésznek? Roskadozó lelkünket érdemes hát ilyen alkalmakkor hittel és energiával feltölteni, amely aztán valódi értelmet ad a közösségben betöltött szerepünk kiteljesedésének.
A fokhagyma felére csökkentheti a tüdőrák kockázatát
2023. március 11.
Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökken a tüdőrák veszélye. Egy erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban.A kutatás
A csiangszui betegségellenőrzési és -megelőzési tartományi központ tudósai 1424 tüdőrákos és 4500 egészséges felnőttet vontak be a hosszú távú kutatásba. A résztvevők mindegyikét részletesen kikérdezték táplálkozásáról, életmódjáról, szokásairól, köztük arról, hogy milyen gyakran fogyaszt nyers fokhagymát és dohányzik-e – ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph online kiadása.
A fokhagyma véd
- Az eredmények szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak akkor is, ha dohányosok voltak vagy ki voltak téve a felhevített főzőolaj füstjének, ami szintén komolyan növeli a rákkockázatot.
- A rendszeresen fokhagymát evőknél 44 százalékkal kisebb volt a tüdőrák kialakulásának veszélye, a dohányosok estében pedig 30 százalékkal alacsonyabb kockázatot találtak.
Hogyan hat a fokhagyma?
Az nem derült ki a tanulmányból, hogy a hőkezelt fokhagymának is van-e ilyen hatása.
Korábbi kutatások azt mutatták, hogy ha a gerezdet összetörik vagy feldarabolják, az allicinnek nevezett fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez csökkenti a szervezetben kialakult gyulladást, és antioxidánsként működik.
Ha natúrkencét készítesz házilag, most nyerhetsz is vele
2023. március 11.
Óriási nyereményekre válthatják a modern boszorkányok a natúr receptúráikat! Te is közéjük tartozol? Szereted a natúr kencéket, virágvizeket, arclemosókat, testápolókat, gyantákat, krémeket, dezodorokat, gyógykrémeket, tinktúrákat, főzeteket, elixíreket, fürdőket, olajokat, gyertyákat, viaszokat? El is készíted magadnak? Jelentkezz erre a pályázatra!
A te konyhád is időnként boszorkánykonyhává változik át? Tudásoddal, kreativitásoddal most értékes díjakat nyerhetsz a „MAGAM KEVEREM A NATÚRKENCÉM” pályázaton, ahol tiéd lehet az 500 000 forint összértékű díjak egyike.
Pályázhatnak profi kencekeverők és amatőr boszorkányjelöltek is. Nem a recept bonyolultsága a szempont, hanem a jósága és a kreativitás. Keverhetsz bele gyógynövényeket, teákat, agyagporokat, zsírokat, olajokat, viaszokat, illóolajokat, cukrokat, virágvizeket, ásványokat... bármilyen természetes anyagot, amivel megszületik az ápoló, gyógyító, szépítő, jobbító, léleksimogató termék.
A Diadeur pályázatán nyerhetsz natúr kencés workshopot Naturékától, online tanfolyamot a Házikencétől, ajándékutalványt Sheavaj.hu-tól, a Viviwell-től, Dayfly Krisztitől coaching-ot, TurbukÁgifilctől, Diadeur-től és MarikMakeup-tól ajandékot.
Mindenki egy receptúrával pályázhat, kizárólag sajáttal, az alábbiak szerint:
– a receptúra legalább három natúr komponensből tevődjön össze,
– a komponensek közül legalább egy illóolaj legyen,
– pálmazsírt nem tartalmazhat a receptúra.
Fejezzük ki a szeretetünket!
2023. március 10.
Rózsacsokor, plüssmackó, bonbon, szív alakú édességek mindenütt, utolsó pillanatos asztalfoglalás egy hangulatos étteremben, romantikázás. Sokaknak ezeket juttatja eszébe a Valentin-nap említése.
Még alig hevertük ki a karácsonyi időszak ajándékvásárlással kapcsolatos streszszét, máris egy újabb alkalom adódik arra, hogy tárgyi dolgokkal bizonyítsuk a másik számára a szeretetünket. Sokan ezért inkább egyáltalán nem is ünneplik a „Bálint-napot”. Habár fontos, hogy kritikusan álljunk bármilyen olyan alkalomhoz, amikor az üzletek, szolgáltatók további fogyasztásra, költekezésre akarna minket sarkallni, nem szükséges tüntetni az ünnep teljes mivolta ellen.
A Valentin-napra lehet úgy is tekinteni, mint egy kiváló alkalom arra, hogy tudatosítsuk és értékeljük az életünkben a jelentős kapcsolatokat – legyen az szerelmi, baráti vagy családi kötelék. Ehhez természetesen nincs szükség erre az ünnepre – akár mi is kijelölhetünk egy napot párunkkal, szeretteinkkel, amikor dedikálunk időt arra, hogy minőségi időt töltsünk a másikkal. Viszont, ha már itt van nekünk ez a jeles
nap, akár élhetünk is vele úgy, ahogy az nekünk jó.
Hogyan néz ki a kapcsolati hálónk?
Először érdemes átgondolni, hogy kik azok az emberek, akik körbevesznek minket, akik fontosak számunkra. Segít, ha lerajzoljuk a kapcsolati hálónkat a következő módon. Vegyünk egy papírlapot! Rajzoljunk egy kört a lapra, ami minket fog jelképezni. Majd gondoljuk át, hogy milyen jelentős kapcsolatok vannak az életünkben. Fontos, hogy senkit sem kell kötelezően ábrázolni! Ezt most magunknak rajzoljuk: ki az, aki nekünk tényleg jelentős? Minden számunkra fontos személyt ábrázoljunk szintén egy-egy körként. Két fontos szempont van az ábrázolás során: a körök közelsége és nagysága. A másik személy és a mi körünk közti távolság a kapcsolatban levő érzelmi távolságot jelképezi: minél közelebb van a két kör, annál közelebbi a kapcsolat és fordítva. A körök nagysága pedig a kapcsolat jelentőséget jelképezi: minél nagyobb a kör, annál jelentősebb a kapcsolat és fordítva.
Miután ábrázoltunk mindenkit, akit szerettünk volna, nézzünk rá erre a képre!
• Milyen érzéseket, gondolatokat kelt bennünk kapcsolati hálónk szemlélése?
• Elégedettség, hála? Netalán valamiféle hiány?
• Kik állnak hozzánk legközelebb?
• Vajon ők érzik, tudják, hogy ilyen fontosak számunkra?
• Hogyan tudnánk feléjük kifejezni a szeretetünket?
Az ajándékozás nem az egyetlen mód erre. A közösen töltött idő, amikor tényleg csak egymásra figyelünk, vagy elmerülünk egy élvezetes tevékenységben, az érintés, az elismerő szavak, a figyelmes gesztusok – ezek mind módjai a szeretet kifejezésének, azaz szeretetnyelvek. Próbáljuk meg úgy kifejezni a szeretetünket, ahogy az a másiknak jóleshet! Igyekezzünk ráhangolódni a másik személy szeretetnyelvére!
Véradónak lenni menő!
2023. március 10.
Magyarország biztonságos vérellátásához naponta 1600-1800 véradó önzetlen adományára van szükség. Egy véradó három, számára ismeretlen ember életét menti meg, a véradás ezzel méltán tekinthető a felebaráti szeretet csodálatos formájának.
Ahhoz azonban, hogy minél többen adjanak vért, a véradásnak is kell a „reklám”. Ennek érdekében működik együtt mostantól az Országos Vérellátó Szolgálat, a Magyar Kórházszövetség és a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség.
A szervezetek vezetői, Matusovits Andrea főigazgató, Velkey György elnök és Pásztélyi Zsolt elnök ebben azt vállalják, hogy szakmai és kommunikációs szinteken is szorosan együttműködnek a véradás népszerűsítése érdekében.
Az Országos Vérellátó Szolgálat a betegellátás, a vérgazdálkodás biztosítása mellett kiemelt feladatának tekinti a véradás társadalmi elfogadottságának, megbecsülésének és a véradási hajlandóságnak a növelését. Ezen belül is különösen fontosnak tartja egészségügyi intézményekkel való együttműködésben rejlő lehetőségek megkeresését. Az egészségügyi intézménybe akár betegként, akár hozzátartozóként betérő polgárok pedig olyan asszociációs közegbe kerül, amely különösen alkalmas lehet a véradó hajlandóság növelésére, érzékenyítésre.
Az együttműködési megállapodás célja, hogy a közös cél elérése érdekében az együttműködő partnerek felmérjék az egészségügy fekvő- és járóbetegellátó intézményeiben meglévő lehetőségeket, amelyek alkalmasak lehetnek véradók toborzására.
6 hatékony böjt típus - hosszabb időtartamra
2023. március 09.
Az alaposabb méregtelenítéshez nem elég egy nap. Az is igaz azonban, hogy a hosszabb böjtnek komolyabb következményei lehetnek, ha valaki nem megfelelően átgondolva vág bele egy ilyen kúrába. A böjt ugyanakkor nem fogyókúra, megfelelő mentális állapotban kell lennünk hozzá!
Az alaposabb méregtelenítéshez nem elég egy nap. Az is igaz azonban, hogy a hosszabb böjtnek komolyabb következményei lehetnek, ha valaki nem megfelelően átgondolva vág bele egy ilyen kúrába. Fontos azonban, hogy ha valaki belevág egy diétába, mindenképpen gondolja át a dolgot, nehogy többet ártson magának, mint amennyit használ.
Mi a böjt?
A keresztény vallás szerint a húsvétot megelőző hat hét a böjt időszaka, de maga a böjt minden nagy vallásban és kultúrában jelen van. Alkalmazták a perzsák, az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is. Általános értelemben az élvezetektől, az örömöktől való tartózkodást jelenti, sok helyen nemcsak az evésre, húsevésre, de az alkoholfogyasztásra, sőt, a borotválkozásra és a tisztálkodásra is vonatkozik. Nem kötődik kizárólag a testhez, inkább egy szellemileg vezérelt, lelkileg átélt folyamat. Nem úgy kell elképzelni, hogy aki böjtöl, az aszkéta, aki ül egy hegy tetején, szenved, és még levegőt is ritkán vesz. Szó sincs róla. Ha ugyanis az ember tudja, hogy a szervezetével valami jót tesz, akkor ennek a biztonságnak megfelelő folyamatok indulnak el a testében. Ehhez nem kell vallásos hit, inkább valami bizakodó elvárás.
Nem szenvedni kell, éhezni sem, csak figyelni arra, miből és mennyit eszünk. Sok gyümölcsre, zöldségekre és rengeteg folyadékra van szükség. Ha az ember helyesen böjtöl, nem gyengül le, nem fárad el és nem lesz sápadt. Sőt: az az energia, amely eddig az emésztésre használódott el, most megmarad, és máshol szolgálja az embert. Jobb lesz a hangulata, felfrissül a szelleme, nemcsak testben, hanem lélekben is megtisztul.
Az alábbi hat böjt típus a kereszténységben - például a szerzetesek közt - is ismert, érdemes nekünk is képet kapnunk ezekről.
Nulldiéta
Ez a legszigorúbb böjt, amit vízkúrának is hívnak. Néhány napon keresztül semmi mást csak 2-3 liter vizet vagy teát igyunk. Ilyenkor a szervezet leépíti a fehérjekészleteit, s ezért ezt a kúrát egyes orvosok nem ajánlják.
Módosított nulldiéta
Vízen és teán kívül fehérjekészítményeket és kis mennyiségű szénhidrátot is fogyaszthatunk. Ezt a kúrát is orvosi felügyelet mellett alkalmazzuk.
Böjti szelek fújnak… Érkezik a tavasz, tisztíts, tisztulj!
2023. március 09.
Február 21. húshagyókedd, február 22. hamvazószerda, azaz véget ért a farsang, és kezdetét veszi a böjti időszak. A böjt hagyománya nem csak a keresztény vallások gyakorlói számára lehet fontos - a tavaszi megtisztulás és megújulás a természet ősi törvénye.
A természet örök körforgásában benne van a teremtés maga, s az élet alaptörvénye. Az elmúlás a szűkösség, az új és a bőség születése egyaránt. Februárban mindkettő megtalálható, az elején még bőség, mulatozás és jó remények, a végén pedig a böjti időszak. Böjt idején megtartóztatjuk magukat, nem mulatozunk, böjtölünk, a természet még nem született újjá. Ennek a varázsnak az előszele érezhető. Az elmúlás. A böjttel pedig visszahúzzuk energiáinkat, megtisztulunk és új erővel, megújult vitalitással születünk újjá húsvétkor, mint a természet tavasszal. A régi emberek ezekkel az ünnepekkel együtt élve biztosították egységüket a világgal, istennel és az egészségükkel.
A böjt nem azt jelenti, hogy nem eszünk
A kereszténység tanítása szerint a húsvétot megelőző hat hét a böjt időszaka, de maga a böjt minden nagy vallásban és kultúrában jelen van. Alkalmazták a perzsák, az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is. Általános értelemben az élvezetektől, az örömöktől való tartózkodást jelenti, sok helyen nemcsak az evésre, húsevésre, de az alkoholfogyasztásra, sőt, a borotválkozásra és a tisztálkodásra is vonatkozik. Nem kötődik kizárólag a testhez, inkább egy szellemileg vezérelt, lelkileg átélt folyamat.
Nem úgy kell elképzelni, hogy aki böjtöl, az aszkéta, aki ül egy hegy tetején, szenved, és még levegőt is ritkán vesz. Szó sincs róla. Ha ugyanis az ember tudja, hogy a szervezetével valami jót tesz, akkor ennek a biztonságnak megfelelő folyamatok indulnak el a testében. Ehhez nem kell vallásos hit, inkább valami bizakodó elvárás. Nem szenvedni kell, éhezni sem, csak figyelni arra, miből és mennyit eszünk. Sok gyümölcsre, zöldségekre és rengeteg folyadékra van szükség.

