A boldogságindex nyomában

2025. június 14.

A boldogság kétségtelenül szubjektív kategória, igazából mindenkinek mást és mást jelenthet, ezért elsőre furcsának hathat, hogy kutatók mégis rendszeresen igyekeznek azt objektív, tudományos eszközökkel megmérni. Pedig az efféle vizsgálatoknak tényleg van alapjuk, mert bár a boldogság lehet egyéni, de társadalmi szinten már vannak benne jellegzetes, megfigyelhető mintázatok.

Boldogság alatt legáltalánosabban egy pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapotot értünk, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. Vagyis a boldogság az a létállapot, mikor alapvetően elégedettek vagyunk az életünkkel, ill. annak különböző összetevőivel.

Önmagában már ez is mérhető, nem elsősorban mennyiségi, mint inkább minőségi módszerekkel, mint amilyen pl. egy mélyinterjú. Aminek előnye, hogy valóban közel lehet férkőzni ahhoz, hogy mennyire boldog egy-egy ember, és fel lehet térképezni általa, hogy pontosan mit is jelent számára a boldogság. Érzelmi biztonságot, anyagi kiszámíthatóságot, a szorongásoktól, aggodalmaktól való mentességet, vagy épp intenzív élmények megélését?

Valószínűleg mindezeket, és még számos más elemet, melyek aránya, fontossági sorrendje jellemző lehet az egyes emberekre.

• Van, akinek egy szerényebb, de biztos jövedelem is elégedettséget okoz, mert nem kell folyton a holnap miatt aggódnia, van, aki viszont pont a gazdagságra vágyik, és nem fél ezért kockázatokat vállalni sem.
• Van, akit a mély és szoros érzelmi elkötelezettség tesz elégedetté.
• Van, aki ez elől menekülne, mert alapvetően magának való, akit kielégítenek a változó és felszínesebb kapcsolatok is.

És egyik változat sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak más, hisz értékek, értékválasztások közt „igazságot” tenni nem lehet. (Mert mindenki csak a saját értékei alapján tud megítélni bármit, de a különböző értékvilágok felett nem létezik valamiféle „metaértékrend”.)

Öröm és elégedettség

A fentiekből is látszik, hogy a boldogságot akár a vallások vagy a filozófia, akár a tudomány minimum kétféle nézőpontból igyekszik megközelíteni:

• Az első szerint boldognak lenni egy alapvető örömérzést jelent, méghozzá itt és most. Nem véletlen, hogy olyan gyakran emlegetjük azokat a bizonyos boldog pillanatokat. (Mint mikor megkaptuk a diplománkat, kiderült, hogy mégsem reménytelenül vagyunk szerelmesek, vagy amikor először láttuk a tengert.) A boldogság fogalma ebben az értelemben egy konkrét tapasztalat leírására szolgál. Nem véletlen, hogy bizonyos vizsgálatok épp úgy igyekeznek mérni azt, hogy annyit kérdeznek az emberektől: volt-e valami pozitív élményük, örömük az előző napon? Nevettek-e pl. egy jót?
• A második megközelítés viszont abból indul ki, hogy a boldogság leginkább életminőség kérdése, mert nem elsősorban a pillanatnyi helyzetet, mint inkább az életünkkel való általános megelégedettséget írja le. Vagyis a boldogság – ebben a megközelítésben – valami tartós, nagyjából állandósult állapot, egy a mindennapokat átható mentális meghatározottság. (Erről szólt az ókori görög filozófia eudaemonia kifejezése is, melyet gyakran fordítanak egyszerűen boldogságnak, miközben jelent jóllétet is, ill. egyfajta „áldott” állapot, persze nem a terhesség értelmében.)

Könnyebb haladni az életben, ha mindenben a jót látjuk

2025. június 14.

– Ahogy beléptem hozzád a helyiségbe, láttam, hogy az van kiírva: Nővarázsoló Műhely. Mit jelent ez?
– Ez már egy 18 éves program. Alapjában véve egy fotóstúdió nevét takarja, de ennél azért sokkal többet jelent. Régen volt egy saját tervezésű kismamaruha-kollekcióm, amit folyamatosan fotózni kellett. Mivel én amatőr fotós is voltam, ezért elgondolkodtam, hogy kellene csinálni egy fotóstúdiót, mert ez megkönnyítené a munkát. Az eszközöket kellett hozzá beszereznem, és beindítottam. Egyszer aztán jött egy hölgy, hogy csináljak róla kissé szexisebb fotókat, amit a párjának ajándékozna. Ez annyira jól sikerült, hogy terjedt a hír, és egyre csak jöttek-jöttek a nők fotózásra. És jöttek a kérdések is: sminkes van? Fodrász van? Stylist van? Hát akkor lesz, gondoltam, s már csak azt vettem észre, hogy egy működő fotóstúdióm van. De kellett egy név is. Így született meg a Nővarázsoló Műhely. Nyilván azóta már számtalan módon fejlődött ez a program.

– A Nővarázsoló Műhely fotózása a külsőnkre és a lelkünkre is hat?
– Igen, nagyon is! S a nők nemcsak azért festenek jól a kész fotókon, mert jó a smink, a haj, a ruha, hanem azért, mert amikor ebben a „felturbózott” állapotban belenéznek a tükörbe, maguk is meglátják önnön csodálatosságukat! Kérdik: „Te jó ég, ez én vagyok?” Az a mélységes hála, önelfogadás és önszeretet kiül az arcukra, megjelenik a tekintetükben, a kisugárzásukban, és már ragyognak is a képen.

– Amikor olvastam az önéletrajzodat, az fogalmazódott meg bennem, hogy te egy komplex nő vagy, annyi mindennel foglalkozol. Tudatosan váltál ilyenné?
– Emlékszem, hogy már a húszas éveim elején volt bennem egyfajta tudatosság. Úgy gondoltam, az a biztos, ha több dologgal foglalkozom. Kevesebb az esélye annak, hogy egyszerre mindegyikre kevés az igény. De a legfőbb oka ennek, hogy nagyon sok mindent szeretek csinálni. Nyitott és kíváncsi ember vagyok. És mindig többet akarok tudni, ezért folyamatosan képzem is magam. Amit szeretek, azt szeretném csinálni is.

– A sok tevékenységed közül van, amelyik elsőbbséget élvez? Mit mondasz magadról, te ki vagy, mit csinálsz?
– Azt hiszem, egyfajta „Adó” vagyok, én adok az embereknek. Ezen sokat gondolkodtam, hogy mi az én életfeladatom. Hiszek benne, hogy ezt mindenkinek meg kell találnia. Történhet az emberrel sok nehéz dolog, nekem is többször kellett újraépítenem az egzisztenciámat a három gyermekemmel. Nem volt könnyű az életem nekem sem, most kezd egy kicsit könnyebb lenni, de ebben sok szellemi munka is van. Alapvetően énekesnő vagyok, műsorvezető, rádióztam is, 31 éve éneket oktatok, 18 éve fotóstúdióm van, és 2 éve dolgozom családállító terapeutaként is. Ezen elgondolkodva, hogy ezekben mi a közös, és mindezt a holisztikus, a tudatos gondolkodásommal szemlélve, rájöttem, hogy mindegyikben adok valamit az embereknek. Sokszor érzem azt, hogy nagyon szeretném átadni az embereknek az én gondolkodásmódomat. Azt, ami nekem segít, ha nem vagyok jól, kibillenek az egyensúlyomból vagy netán dühöt, félelmet érzek. Szeretném, hogy mindenkinek könnyű legyen elengedni embereket, helyzeteket, hogy az emberek csak addig legyenek szomorúak, amíg az felismerést, megértést hoz, és így a szükséges megélést. Hogy a lehető leggyorsabban legyenek képesek visszanyerni stresszhelyzetben a belső békét. Mindig kell tudnunk másik szemszögből, másik oldalról is ránézni a dolgokra, különösen a rossz dolgokra, amik velünk történnek. És ha tudunk úgy gondolkodni, hogy ez a számunkra rossznak tűnő dolog vajon mit akar nekünk mutatni? Miért történik ez velünk? Mire akar tanítani? Akkor tudunk úgy élni, hogy megértjük, mi mit tanít nekünk, és mi az a jó, amit magával hozott. Így nem temetkezünk önsajnálatba. Azzal előbbre jutunk, ha csak kesergünk? Semmiképpen! Inkább tegyünk fel jó, előre vivő kérdéseket önmagunknak: „Miért jött ez a rossz dolog az életembe? Mit tudok belőle kamatoztatni? Vajon milyen pozitív hozadéka lesz? Miképpen lehetek ettől jobb, erősebb, értékesebb ember?” Ezzel a gondolkodással, szerintem, sokkal gyorsabban lehet előrejutni, és kevesebb lesz a fájdalom. Sok szomorú nőt látok, mert pl. elhagyta a férje egy fiatalabbért. Én erről úgy gondolkodom, hogy ha engem valaki elhagyott, nem kellek neki, akkor az a valaki nekem sem kell. Vagy azt is lehet gondolni, hogy eddig tartott a közös utunk, beteljesült a karmánk, ennyi volt a közös tanulási idő. Most már más lesz az utunk.
Azt hiszem, én az elengedésben elég jó vagyok, nem ragaszkodom feleslegesen a dolgokhoz. látom, hogy 15-20 éve élnek emberek társas magányban, nem is beszélgetnek már egymással, arról nem is szólva, hogy meg sem ölelik egymást. Akkor miért vannak együtt? A gyermekek miatt, a vagyon miatt? Ez az ÉLET, nem valami kis jelentéktelen, átmeneti esemény! Én többször is döntöttem úgy, akkor inkább egyedül vagyok, mintsem egy kapcsolatban rosszul. Rosszabbul nem akarok lenni csak azért, hogy legyen egy párom.

144 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Vöröskereszt

2025. június 13.

Az ország legrégebben tevékenykedő humanitárius szervezete május 16-án ünnepelte megalapításának 144. évfordulóját. A Magyar Vöröskereszt az elmúlt majdnem másfél évszázad során hét alapelve által meghatározott módon dolgozott azért, hogy a Magyarországon segítségre szorulókat ellássa a szükségben. 

A Magyar Nemzeti Múzeumban 1881. május 16-án alakult meg a Vörös-kereszt Férfiegylete. Másnap a Magyar Országos Segélyező Nőegylettel egyesülve immár Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylete néven kezdte meg működését a Magyar Vöröskereszt elődje. A jeles alkalom 144. évfordulóján a Magyar Vöröskereszt országos és vármegyei szervezetei az ország számos pontján tartanak megemlékezéseket. A humanitárius szervezet tevékenységének célja az elmúlt évtizedekben mit sem változott: mindenkori önkéntesei és munkatársai azért dolgoznak, hogy a segítségnyújtáshoz való hozzáférés a lehető legszélesebb körben váljon elérhetővé.

„A Magyar Vöröskereszt mindig ott van, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik a támogatásra” – fogalmaz Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke. – „Legyen szó szociális- vagy menekültellátásról, elsősegélynyújtásról, véradásokról, katasztrófahelyzetek elhárításáról, szétszakadt családok újraegyesítéséről, segélyezésről vagy a fiatalok humanitárius és egészségtudatos neveléséről, mi itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk, hogy az emberek segítségére legyünk.”

A május hónap hagyományosan a vöröskeresztes értékek ünneplésének hónapja a szervezet életében. Május 8-án a Vöröskereszt és Vörösfélhold világnapon a szervezet az emberiesség alapelve mentén a szolidaritást és összetartozást hangsúlyozta, valamint átadta éves kitüntetéseit a 2024-es évben példaértékű humanitárius teljesítményt nyújtó önkénteseinek, támogatóinak és kollégáinak. Május 24-én a Humanitárius Települések Találkozójára és az idei címek átadására is sor kerül.